Háromezer tonna édesség lóg a magyar karácsonyfákon

Összesen hat milliárd forintnyi szaloncukrot vásároltak idén a háztartások. Szinte csak és kizárólag itthon gyártják az édességet, melyből a tengerentúlon is van kereslet.
Szabó Dániel, 2018. december 26. szerda, 10:01
Fotó: Napi.hu

A karácsonyi időszakban mintegy 6 milliárd forintért vásárolnak szaloncukrot a magyarok, a szinte kizárólag Magyarországon készülő édességből a tengerentúlra is visznek a gyártók - nyilatkozta az Inforádiónak Sánta Sándor a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke.

A szakértő azt is elmondta, hogy átlagosan egy kilót vesznek a magyarok a fák díszítésére, és a 2000 forintos ár a felsőhatár. Ebből kiszámítható, hogy valamivel több mint 3000 tonna fa került idén a fákra.

A fogyasztók elmozdultak a drágább, minőségibb termékek felé. A piac 10 százalék fölötti mértékben bővült - közölte Sánta, aki azt is elmondta, hogy 98 százalékban itthon fogy a termék, de kivitel van a környező országok magyarok által lakott területeire, valamint Kanadába és az Egyesült Államokba. A termékpaletta pedig egyre szélesebb: a korábbi 210-ről mostanra 260 közelébe emelkedett a szaloncukor gyártásával foglalkozó vállalkozások száma.

Az ízesítéssel minden évben kísérleteznek a gyártók, de a legnépszerűbbek mindig a kókuszos, zselés, marcipános édességek.

HOZZÁSZÓLÁSOK