Leárazásokkal, nagy kedvezményekkel várják az áruházláncok a szülőket az iskolakezdés alkalmából. Ugyanakkor ahol vásárlás van, ott könnyen lehet fogyasztóvédelmi probléma is, és nem árt észben tartani több dolgot mind a fogyasztóknak, mind pedig a vállalkozásoknak - írja közleményében a Budapesti Békéltető Testület. (Elviheti a családi kassza harmadát az iskolakezdés - erről bővebben itt olvashat.)

Jó tanácsok

1. Nem kötelező visszavenni a terméket

Fontos, ha például az iskolatáskának, tornacipőnek vagy tornaruhának csak annyi a "baja", hogy nem tetszik a diáknak, akkor emiatt még nem lehet reklamálni. Ennek ellenére az áruház biztosíthatja azt is, ha a termék nem olyan, mint amilyet vártak, akkor adott időn belül még esetleg vissza lehet vinni, érdemes erre a szülőknek külön rákérdezniük. Azonban azt is tudni kell, hogy a vállalkozásoknak nem kötelességük visszavenni a terméket, ha az hibátlan, és arról saját maguk döntenek.

2. Hibás terméknél ingyenes a javítás

Természetesen más a helyzet akkor, amennyiben tényleg hibás volt az árucikk, például gyári hiba vagy más hasonló ok áll fent - írják a szakértők. Ilyenkor a fogyasztó kérheti a vállalkozástól - a nagy akció ellenére is, mert különbség nincs - , hogy ingyenesen javítsák meg a terméket vagy ha azt nem tudják, esetleg nem akarják, akkor pedig cseréljék, szintén díjmentesen. Ennek hiányában pedig a vételár leszállítását, illetve a teljes vételár visszatérítését is kérni lehet.

3. Legfeljebb két évig lehet reklamálni

Ha a megvételtől hat hónapon belül merült fel a fogyasztóvédelmi probléma, az áruháznak be kell bizonyítani azt, hogy a hiba oka csak a vásárlást követően keletkezett, amennyiben ezt nem teszi meg, úgy köteles eleget tenni a fogyasztó fenti igényének. Hat hónapon túli hiba esetén viszont már a fogyasztónak szükséges bizonyítani, hogy eleve hibás volt az árucikk, amit megvett (például egy független szakvéleménnyel). Összességében pedig a hiba miatt a vásárlástól számított két évig lehet reklamálni, ezt követően már nem lehet fordulni a vállalkozáshoz például a kijavítási, kicserélési igénnyel.

4. Egyes termékeknél van még kötelező jótállás

Fontos odafigyelniük arra is a fogyasztóknak, hogy az áruházak még külön garanciát vállalhatnak bizonyos termékekre, sőt egyes árucikkekre az kötelező is - hívja fel a figyelmet a Budapesti Békéltető Testület.

Így kötelező jótállás jár bizonyos vételár felett a tartós fogyasztási cikkekre, amelyeket tipikusan iskolakezdésre vesznek, mint például a 10 ezer forint feletti zsebszámológép, számológép, diktafon, sporteszköz, hangszer, laptop, notebook, PDA-készülék (az iskolatáskára viszont nincs kötelező jótállás). Ezeknél a termékeknél egyéves garanciát mindenképp kell vállalnia az áruháznak, ami azt jelenti, hogy a garanciaidő alatti hiba esetén az eladónak szükséges bizonyítani, miszerint az eladáskor a termék még hibátlan volt. Sőt, ez esetben külön jótállási jegyet is adni kell a fogyasztónak.

6. Jótállási jegy nélkül is érvényesíthető a jótállás

Erről is tudni kell, hogy ha a jótállási jegy átadása mégsem történt meg, úgy a számlával-nyugtával még ugyanúgy lehet a jótállási jogokat (ugyanazok, mint a fentiek: kijavítás, kicserélés, vételár-leszállítás, vételár-visszatérítés) érvényesíteni a jótállási időn belül. Egyúttal azért sem utasítható el a fogyasztó igénye, ha a jótállási jegy esetleg rosszul lett kiállítva az áruház részéről.

7. Egy éven túl is vállalhat garanciát a kereskedő

Mindezek mellett is érdemes odafigyelni arra, hogy ha a jótállási jegy megvan, nem követelheti a cég még mellé külön a számla-nyugta bemutatását is. Ez utóbbi csak akkor kötelező, ha esetleg a fogyasztónál nem lenne meg maga a jótállási jegy. Nem árt azt sem tudni, hogy ha esetleg a tartós fogyasztási cikkek esetében egy évnél hosszabb garanciát biztosítanak, vagy pedig a tartós fogyasztási cikknek nem minősülő termékre vállal az áruház saját garanciát, akkor azt már külön feltételhez köthetik, ezért ennek mindig alaposan utána kell nézni!

8. Két hónapon belül vigyék vissza a hibás terméket

Ha a fogyasztók a vásárlás után azt tapasztalják, hogy hibás a megvett termék, akkor haladéktalanul, de legkésőbb két hónapon belül vigyék azt vissza, amennyiben ezt nem teszik meg, akkor az ebből fakadó kárt ők viselik - olvasható a közleményben. A hibás árucikk miatt bejelentett igényről jegyzőkönyvet kell felvennie az áruház alkalmazottjának és annak egy példányát a fogyasztónak át kell adni. Ezt a jegyzőkönyvet a vállalkozások három évig kötelesek megőrizni és bemutatni az ellenőrző hatóságnak, ha azt kérik.

9. Informálni kell a panaszos fogyasztót

Amennyiben esetleg a vevőszolgálatos vagy aki a vásárlói panaszok kezelésével foglalkozik, nem tud nyilatkozni rögtön arról, teljesíthető-e a fogyasztó hibás termék miatti igénye, úgy az áruháznak a panasszal kapcsolatos álláspontjáról legkésőbb öt munkanapon belül, igazolható módon kell tájékoztatnia a fogyasztót.

Ha kijavításra vette át a vállalkozás az adott árucikket, úgy külön elismervényt kell adni a fogyasztónak arról, mikor mehet érte vagy pedig ezt az időpontot a jegyzőkönyvben szükséges feltüntetni számára, de az előírások szerint törekedni kell ugyancsak a tizenöt napon belül történő kijavításra, vagy épp az e határidőn belül történő cserére, ha ilyen célból vették át a vállalkozások a terméket.

A vásárlóknak ha bármilyen fogyasztóvédelmi problémájuk van a nagy leárazások során megvett termékekkel, vagy más ügyben nem jutnak megegyezésre a vállalkozással, a fővárosi és a megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületekhez fordulhatnak, amelyek ingyenes, gyors lehetőséget kínálnak a vita megoldására - írja a Budapesti Békéltető Testület.

A kereskedőknek is ügyelniük kell az akciók reklámozása és teljesítése

Tételes lista szól arról, hogy a leárazás során milyen gyakorlat számít mindenképpen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak. Ez alapján nem lehet úgy akciót hirdetnie az áruháznak, hogy az adott terméket vagy a helyettesítésre szánt árut feltehetően nem tudja majd az akció hatókörére és a kedvezményes árra figyelemmel a megfelelő időtartamig és mennyiségben szolgáltatni vagy beszerezni, ez tipikus csalogató reklám - áll a közleményben.

Ügyeljenek arra is a vállalkozások emellett, hogy a törvényes fogyasztóvédelmi jogokról (például: kellékszavatossági jogok, kötelező egyéves garancia) szóló tájékoztatást ne állítsák be úgy, mintha ez csak saját, a termékhez járó ajánlatuk lenne, mert ez minden körülmények között tisztességtelen. Szintén érdemes figyelni arra, miszerint a másik vállalkozás termékéhez hasonló terméket nem lehet szándékosan úgy reklámozni, hogy a fogyasztók valótlanul azt gondolhassák, mindkét árut ugyanaz a cég állította elő - írja közleményében a Budapesti Békéltető Testület.