Kártérítést fizethet az egykori magyar sikercég

A Synergonnak jogerősen 42 millió forint kártérítést kell fizetnie annak a kis cégnek, amelytól ellopta a szoftverét 15 évvel ezelőtt - tudta meg a 24.hu.
Domokos Erika, 2017. május 8. hétfő, 18:34

A bíróság korábban jogerősen megállapította, hogy a Synergon Zrt. felhasználta az Anasco Kft. vizsgáztató szoftverét, és ezzel szerzői jogot sértett. A napokban meghatározták a kártérítés összegét, ami 42 millió forint, s 15 napon belül kell fizetni. Ezzel több mint 15 évig tartó polgári pereskedés zárult le.

A bíró a szóbeli indoklásában kiemelte: a Synergon tudatosan üzletszerzésre használta más szoftverét - olvasható a 24.hu-n.

A Synergonnak nem ez volt az egyetlen szerzői jogi ügye - hívta fel a figyelmet a portál. Egyik leányvállalata, a Synergon Integrator műszaki terveket nyúlt le egyik beszállítójától, majd nem fizette ki. Ebben az ügyben első fokon elmarasztaló ítélet született, a megítélt kártérítés 94 millió forint, ez a per azonban még nem zárult le.

Kérdés azonban, hogy a károsultak megkapják-e a nekik járó pénzt. A cégcsoport ugyanis több éve legalább másfél milliárd forinttal tartozik beszállítóinak. Tavaly januárban kivonult a budapesti tőzsdéről is, majd végelszámolást kezdeményezett maga ellen. A hivatalos indoklás szerint a társaság kritikus pénzügyi helyzetbe került, amit egyik leányvállalatának csődje okozott.

A Synergonnal perben állók szerint azonban tervszerű, több éve tartó vagyonkimentés folyt/folyik a Synergonnál, ideértve a tőzsdei kivezetést is - az ügyről bővebben a 24.hu-n olvashatnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK