Két cég segíti a fogyatékkal élőket a repülőtéren

A becsült 1 milliárd 230 millió forint helyett 298 millió forintért szolgálja ki a fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyeket az AMS Assistance Kft. és az ASU Ambulance Kft. a következő négy évben.
Németh Géza, 2018. január 17. szerda, 09:39

A nyílt közbeszerzés eredményét az ajánlatkérő Budapest Airport Zrt. közölte a Közbeszerzési Értesítőben. A kiszolgálandók becsült száma idén 60 ezer, jövőre 66 ezer, 2020-ban 72 ezer, 2021-ben 78 ezer, míg 2022-ben 84 ezer fő.

A szolgáltató feladata az induló utas esetén a következő: a kijelölt pontnál a fogyatékkal élő illetve csökkent mozgásképességű utas bejelenti a repülőtérre való megérkezése tényét és kéri a segítségnyújtást; a szolgálat eljuttatja az utast az utasfelvételi pulthoz, hogy bekezeljék az utast poggyászával együtt az adott járatra; az utasfelvételi pulttól a hatósági ellenőrző pontokon keresztül elszállítja az utast a beszállító kapuig, illetve a repülőgépig; szükség szerint kiszolgálási eszközökkel (ambulift, kerekes székek) segítséget nyújt a repülőgépbe történő beszálláshoz, valamint hogy az utas a fedélzeten eljusson az üléséig.

Érkező utas esetén segítséget nyújtanak az utasnak eljutni a repülőgép ülésétől az ajtajáig; szükség szerint kiszolgálási eszközökkel segítik hozzá az utast, hogy elhagyhassa a repülőgép fedélzetét (felvonók, kerekes székek); szükség esetén eljuttatják a mosdóhelyiségekhez; az esetleges hatósági vizsgálatokon keresztül segítenek eljutni a poggyászfelvételi pontokhoz, hogy felvehessék az utasok a feladott poggyászaikat, majd a poggyászfelvételi csarnokból kijuttatják az érkező csarnokba, illetve a kijelölt pontig, vagy a parkolóig,

Az ajánlatkérő december 27-én kötötte meg a szerződést a nyertesekkel.

HOZZÁSZÓLÁSOK