Kiderült, mennyi pénzt kapott a Wizz Air a "légi hídért"

A Népszava közérdekű adatigényléssel megtudta, mennyit fizetett a kormány a Wizz Air-nek azért, hogy egészségügyi eszközöket szállítson Kínából Magyarországra.
Szász Péter, 2020. július 4. szombat, 08:22
Fotó: Napi.hu / Szász Péter

Tavasszal mintegy 4,713 milliárd forintot fizetett a kormány a Wizz Air-nek 65 olyan járat után, amely egészségügyi eszközöket és védőfelszerelést hozott haza. Ez ugyanakkor közel sem a végösszeg, ugyanis a légitársaság legalább 100 alkalommal repült a kormány megbízásából.

A Népszava úgy számol, hogy egy járat átlagos költsége 72 millió forint, vagyis a számla 7,2 milliárd lehetett.

Azt, hogy a Wizz Air mennyit kereshetett a külügyi megbízásokkal, a szerződések ismerete nélkül nem tudni, az egyes szállítmányok költsége nagyban függ a megtett út és a rakomány nagyságától is. Ráadásul a Népszavának névtelenséget kérve nyilatkozó logisztikai szakértők arra is felhívták a figyelmet: a járvány csúcsán megugrottak az árak.

Nemrég derült ki az is, hogy a kormány 300 milliárd forintot költött 16 ezer lélegeztetőgépre, vagyis átlagosan 18,75 millió forintot. Csak az összehasonlítás kedvéért: Szlovéniában azért robbant ki politikai botrány, mert a készülékekért darabonként 10 millió forintot fizettek.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK