Koronavírus: húszmillió darab gyógyszert készíthetnek Magyarországon

Akár 2,2 millió koronavírusos beteg kezeléséhez szükséges gyógyszert tudnak előállítani Magyarországon az Alkaloida Zrt. birtokában lévő alapanyagból - értesült a Világgazdaság.
Domokos László, 2020. március 26. csütörtök, 08:12
Fotó: AFP

Magyarországon a tiszavasvári székhelyű Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt.-t (Alkaloida) állít elő hidroxiklorokvin-szulfátot. Ez az a hatóanyag, amelynek a kivitelét megtiltotta a magyar kormány.

A cég körülbelül négy tonna hatóanyaggal rendelkezik a tiszavasvári telephelyén, ami azért fontos, mert az eddigi kínai és olasz tapasztalatok alapján a koronavírus- (Covid-19) terápiában eredményesen alkalmazható ez a maláriaellenes hatóanyag, amelyet egyedi importtal sem lehet beszerezni, sőt az ezt tartalmazó gyógyszerkészítményt sem - írta a napilap.

Ez a hatóanyag-mennyiség hozzávetőlegesen 20 millió 200 milligrammos tabletta legyártásához elegendő, vagyis több mint 2,2 millió beteg kezelésére elég. Emiatt döntött úgy a magyar kormány, hogy megtiltja a koronavírus-betegek gyógyításához használt gyógyszeralapanyag kivitelét.

Az Alkaloida többségi tulajdonosa 2005 óta az indiai székhelyű SUN Pharmaceutical Industrial Ltd.

Philippe Gautret francia orvos és munkatársai egy kis esetszámú, de annál jelentősebb klinikai vizsgálatról számoltak be a napokban.  Eszerint a hidroxiklorokvin (Delagil) hatékonyan csökkenti a vírusterhelést a koronavírus által megfertőzött betegekben. A vizsgálat hatodik napjáig a kezelt betegek 70 százalékánál már nem lehetett kimutatni a vírust. A kisszámú minta ellenére a tanulmány úgy találta, a hidroxiklorokvinnel végzett kezelés szignifikánsan csökkenti a vírus kimutathatóságát, jelenlétét Covid-19 betegekben.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

narancsragacs, 2020.03.27 06:21

Békeidőben is sokan meghaltak a narancsbanda által lezüllesztett kórházakban. Persze most majd orbán csodapirulája mindenkit megment :))))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix7, 2020.03.26 22:23

@Rothim:
Majd terajtad kipróbáljuk!
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rothim, 2020.03.26 22:14

Vajon a mellékhatásokról miért nem írnak ? Egy csak egy gyógyszer van talpon a vidéken ? Senki sehol nem próbálta ki az intravénás MELLÉKHATÁS MENTES C VITAMINT ! MIÉRT ????
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2020.03.26 16:49

@Fricibacsi3: " Ha lenne olyan amit eltitkolnának akkor a DK-sok már facebookon kiposztolnák.
Az első halottat iegy DK-s polgármester tette ki a facebookra örömújjongva.
Ott vannak a DK-s téglák és alig várják a halálozásokat "

Hát igen Stricibácsi...te már csak tudod, hogy mennyi a halottak száma és a fertőzötteké. Csak az a baj, hogy a megbetegedett emberek számához képest Magyarországon nagyon magas a halálozás.
Ez pedig azt jelenti, hogy a pukkadt vajdád által kifosztott magyar egészségügynek halvány lila fingja sincsen arról, hogy mennyi a fertőzött. A súlyos esetekről tudnak, és ezek az emberek mivel már nagyon betegek amikor kórházba kerülnek sajnos jó eséllyel meg is halnak.

Sokszázezer román melós vonult át Magyarországon Olaszországból Románia felé amikor Lombardiában és Venetoban kitört a járvány és megszűnt a munkavégzés.
Ezeket a románokat senki sem ellenőrizte Magyarországon, miközben megálltak tankolni, enni, szarni-hugyozni. Mindezt a fertőzés gócpontjából Olaszországból hazafelé menet áthaladva Veneto és Lombardia tartományon.....

Nem baj nyomjátok a hülye propagandátokat.....az általatok szétkúrt egészségügyi rendszer helyzetén ez nem javít semmit.
De ettől még a Magyar Kormány sok milliárdért megvette a Mátrai Erőműnek nevezett ócskavasat Pénztáros Lölőkétől. Ma bejelentette a kúúrmányod. Mert a lopás nem állhat le a legnagyobb bajban sem....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.03.26 13:30

@Fricibacsi3: "Ha lenne olyan amit eltitkolnának akkor a DK-sok már facebookon kiposztolnák."

Nem posztolnák, Móricka. Egyrészt fingjuk sincs, a kormánnyal együtt, hogy hányan halnak meg a vírusban, másrészt egy követ fújnak a boxos gazdáddal ha még nem jöttél volna rá, szerencsétlen orbánseggnyalonc.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html