Koronavírus: teljesen kiürítik a János kórház lezárt osztályát

Korábban a Szent János Kórház osztályán volt egy koronavírusos beteg. Bár az őt kezelő orvosokat alig akarták csak tesztelni a betegségre, most a csütörtök óta veszteg zár alá vont osztályt kiürítik és fertőtlenítik.
Szabó Dániel, 2020. március 14. szombat, 20:32
Fotó: MTI Fotó / Szigetváry Zsolt

Fertőtlenítik a Szent János Kórház III-as belgyógyászati- és kardiológiai osztályát, ahol napokig ápoltak egy koronavírusos beteget, aki korábban ugyanjárt a járványügyi központban, a Szent László Kórházban, de onnan tesztelés nélkül küldték át.  Miután kiderült, hogy mégis elkapta a Covid-19 vírust, a kórház dolgozóit állítólag nem akarták tesztelni és karanténba venni - derül ki a 444 cikkéből.

Csütörtök délután teljesen lezárták a kórház osztályát, ahol egy hatfős személyzet bezárva a betegekkel, váltás nélkül dolgozott azóta. A betegeket azzal nyugtatták, hogy a koronavírusos páciens egy magán szobában volt.

Még szombat este az összes beteget más kórházakba, illetve a Jánoson belül más osztályra szállítanak át. Az épületet fertőtleníteni fogják. A Covid-19 fertőzést elkapó beteggel érintkező orvosi személyzetet letesztelték azóta koronavírusra, valamint kórházi és otthoni karantén alá vonták őket.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK