Ötezer konferenciát rendeztek tavaly az országban

Magyarországon 2018-ban összesen 4816 konferenciát rendeztek, ami 13 százalékkal több az előző évinél - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kongresszusi irodájának 2018-as jelentéséből.
K. Kiss Gergely, 2019. február 20. szerda, 12:49
Fotó: Napi.hu

Az MTÜ honlapján közzétett tájékoztató szerint a tavalyi, úgynevezett hivatásturisztikai rendezvények közül 3361-et magyar, 1455-öt pedig nemzetközi megrendelő szervezett - idézi az MTI.

A nemzetközi szervezésű konferenciák száma kimagaslóan, csaknem 35 százalékkal nőtt 2017-hez képest. A résztvevők számának növekedése a rendezvényekét is meghaladta: az előző évhez képest 17,8 százalékkal több, összesen 794 758 vendég vett részt 2018-ban ilyen rendezvényeken Magyarországon, egyaránt emelve a magyar (+15,7 százalék) és a nemzetközi (+23,7 százalék) szervezésű konferenciák részvételi arányát - írták.

Az adatok szerint tavaly a nemzetközi konferenciák TOP 3 megrendelői 2017-hez hasonlóan továbbra is a britek, az amerikaiak és a németek voltak. De jelentős volt még a spanyol, a francia és az osztrák rendezvények száma is.

A legtöbb nemzetközi szervezésű konferenciának továbbra is Budapest a helyszíne Magyarországon: a fővárosban rendezték meg a konferenciák majdnem 80 százalékát.

A Magyar Kongresszusi Iroda a jelentésében a legalább 50 fős rendezvényeket vizsgálta.

HOZZÁSZÓLÁSOK