Lecsapott a NAV egy milliárdos állami támogatást szerző cégcsoport vezetőjére

Kedden kora reggel a NAV razziázott Kerekegyházán egy élelmiszeripari cégcsoport telephelyén. Ezt megelőzően hajnalban őrizetbe vették a cégcsoport tulajdonosát is - írja a 24.hu. A portál úgy tudja, a NAV a cégcsoporton belül a Hírös-Vitálra koncentrál. Ez a cég 2017-ben bő 7 milliárd forintos állami támogatást kapott egy élelmiszeripari feldolgozóüzem építésére a kerekegyházi telepen.
Szabó Zsuzsanna, 2020. augusztus 13. csütörtök, 12:01
Fotó: Getty Images

Kedden kora reggel a NAV Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai jelentek meg Kerekegyházán egy élelmiszeripari cégcsoport telephelyén, iratokat szedtek össze, számítógépeket gyűjtöttek be, IT-mentéseket végeztek, benéztek a raktárakba, irodákba. Ezt megelőzően pedig, hajnalban őrizetbe vették a cégcsoport irányítóját, tulajdonosát, Bajáki Edét - értesült a 24.hu több forrásból.

A portál információi szerint rajta kívül még hárman kerültek őrizetbe, a bíróság dönt arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezik-e őket. Szerdán a NAV folytatta a razziát a telephelyen. A 24.hu kedden este beszélt Bajáki ügyvédjével, aki annyit mondott, ügyfele ártatlannak tartja magát, és tanulmányozzák azokat az iratokat, amelyeket kaptak. Az adóhatóság pedig annyit írt a portálnak, hogy "folyamatban lévő ügyről a NAV nem hozhat nyilvánosságra részleteket".

A cégcsoport korábban két zűrösebb üggyel került be a hírekbe. Az egyik esetében a Gladiolus Kft. hatástalan kézfertőtlenítőt terített, és még a koronavírus-járvány európai terjedésének kezdetén is szállított ki belőle. Miután a 24.hu megírta az ügyet, a megyei tiszti főorvos kivonatta a forgalomból a kézfertőtlenítőt járványügyi kockázatra hivatkozva. Ezt követően a NAV razziát tartott a raktáraknál.

A másik eset az volt, amikor kiderült, hogy a cégcsoport másik tagja, a Hírös-Vitál Zrt. olyan ásványvizet gyártott, ami veszélyes baktériumot tartalmazott. A problémás vízből a Gladiolus szállított be több ezer palackkal az Országos Vérellátó Szolgálathoz, még a koronavírus-járvány alatt is. A megyei kormányhivatal ez után betiltotta a palackozást, és kivonta a forgalomból a szénsavmentes ásványvizet.

A 24.hu úgy tudja, a NAV-vizsgálat célkeresztjében most elsősorban a Hírös-Vitál áll. Ez a cég 2017-ben bő 7 milliárd forintos állami támogatást kapott egy élelmiszeripari feldolgozóüzem építésére a kerekegyházi telepen, pontosabban csarnokokra és technológiára, gépsorokra. Emellett több száz dolgozó foglalkoztatását is vállalta, a telepen azonban a befőttrészleg több mint egy éve áll, az ásványvíz-palackozás több hónap szünet után nemrég újraindult, aztán megint leállt, a chipsüzem áll, a lekvárkészítés kisüzemi méretekben folyik csak. A 24.hu úgy tudja, a NAV nyomozóit a helyszínen a gépsorok érdekelték, amelyek a portál forrásai szerint Kínából érkezhettek, használtan.

A Hírös-Vitálban tulajdonostárs a piarista rendhez köthető PBG FMC Kockázati Tőkealap, a piaristák pedig egyik tagjukat, a tartományfőnökség forrásszervezési igazgatóját, Svastits Gézát delegálták a cégbe, ő is a Hírös-Vitál igazgatósági tagja az Opten céginformációs adatbázisa szerint. (Bajáki Ede egyébként Kecskeméten piarista iskolába járt.) Svastist a 24.hu kérdésére azt írta: "szomorúan és megdöbbenve vesszük tudomásul, hogy ez történik az említett vállalkozással. A cég elleni hatósági vizsgálatról nincs további információnk."

HOZZÁSZÓLÁSOK