Elkészült a ferihegyi utasmóló

A 2020 januárjában átadott első fázis után a Budapest Airport június 22-én befejezte a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasmólójának építését, amelyet a használatbavételi engedély megérkezését követően azonnal át is ad majd az utasforgalomnak - adta hírül a cég.
Szász Péter, 2020. június 23. kedd, 17:16
Fotó: Budapest Airport

Az új épületrész több ezer négyzetméterrel növeli meg a 2A Terminál kapacitását.

A több mint 11,5 milliárd forintos (33 millió eurós) beruházásból megvalósuló 1. móló építése 2019. július 19-én kezdődött, és az épület minden részének kivitelezése - a 2A Terminállal összekötő folyosóval együtt - 339 nap alatt befejeződött - írja a cég.

Az új, 11 500 négyzetméteres épület egy 3000 négyzetméteres korábbi létesítményt vált ki, azaz több ezer négyzetméterrel megnöveli az utasforgalmi területet. Az egyszintes, 5,2 méter belmagasságú épület meghatározó elemei a fagerendák és a nagy üvegfelületek. A móló 8 gyalogos beszállítókapuja közvetlenül a repülőgép-állóhelyekre nyílik, illetve további 6 kaputól buszok szállítják majd az utasokat az épülettől távolabb parkolórepülőgépekhez.

A központi csarnokban 3 nagy kapacitású, akadálymentes mosdóblokk, valamint egy dohányzóterasz található. A mólót úgy kötötték össze a 2A Terminállal, hogy az utasok a jegykezelést követően egyetlen pillanatra sem hagyják el az épületet. A fő terminálépületből mozgólépcsővel és lifttel felszerelt összekötő épületen keresztül érik el a mólóhoz vezető, mintegy 120 méter hosszú, tágas, klimatizált és fűtött folyosót.

HOZZÁSZÓLÁSOK