A Nyugati pályaudvaron tartott nyílt napon, amelyen az utasok megnézhették az új motorvonatot, Homolya Róbert elmondta,  a KISS és a Flirt motorvonatok közlekedtetésével európai színvonalú szolgáltatást lehet majd nyújtani a fővárosi elővárosi fogalomban, amelyet a MÁV utasainak fele vesz igénybe.

A magyar kormány támogatta, hogy a vasúttársaság még huszonegy KISS motorvonatot rendeljen a gyártótól, ezzel a másfél évvel ezelőtt létrejött keretszerződésben szereplő mind a negyven KISS motorvonatot megrendelték - mondta az MTI tudósítása szerint.

Azt is elmondta, jövő tavasztól teljes egészében felújítják a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszt, valamint folytatják az ötven állomás felújításáról szóló programot, valamint jövőre 375 új jegykiadó automatát helyeznek üzembe.

A negyven KISS emeletes motorvonat és a 123 korszerű Flirt jármű közlekedtetése 50 ezer ülőhely-kapacitást jelent, ezzel mintegy 40 ezer autót lehet kiváltani a közúti forgalomból - mondta Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója.

Az első ütemben érkező emeletes vonatok a két legforgalmasabb, a Budapest-Nyugati-Vác-Szob, valamint a Budapest-Nyugati-Cegléd-Szolnok elővárosi vonalon állnak forgalomba majd.

A KISS emeletes motorvonat tágas, légkondicionált utasterében hatszázan tudnak ülve utazni, az oldalankénti tizenkét ajtó pedig megkönnyíti és gyorsítja a fel- és leszállást. A már legyártott két KISS motorvonaton a velimi (Csehország) tesztpályán klímateszteket, a németországi Minden településen pedig menetdinamikai teszteket végeznek. A Nyugati pályaudvaron bemutatott jármű hétfőn indul hazai hatósági tesztekre, két másik jármű pedig teszt előtti üzembe helyezés alatt áll Dunakeszin.