Megint a Közgép - újabb milliárdos tendereket nyert Simicska érdekeltsége

A Közgép újabb közbeszerzéseket nyert: konzorciumtársaival hulladékkezelőt építhet Jánossomorján, az érdekeltségébe tartozó cég pedig utastájékoztató eszközöket szállít a GYSEV-nek.
NAPI, 2012. június 24. vasárnap, 14:10
Fotó: Napi.hu

A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép Építő-és Fémszerkezetgyártó Zrt. újabb munkát nyert el konzorciumtársaival együtt, ezúttal a jánossomorjai hulladékválogató- és kezelőművet építheti meg nettó 1,46 milliárd forintért. Az építés a Mosonmagyaróvári nagytérségi települési szilárd-hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése című projekt keretében uniós és magyar támogatással valósul meg. A beszerzés során a WKG-2012 Konzorciumnak, azaz a Közgépnek, a West Hungária Bau Kft.-nek és a Geohidroterv Kft.-nek a technológia szállítása mellett létesíteni kell egy kezelő és egy válogató csarnokot, szociális épületet, ezekhez kapcsolódóan utakat, parkolót, valamint kiépíteni az energia- és vízhálózatot. A Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás közbeszerzési tájékoztatója szerint ketten tettek ajánlatot, azonban a másik ajánlattevő nevét nem közölték.

A Közgép részvételével folyó nagyberuházásokról kért adatokat az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), többek közt egy 2010 előtt lezárt és egy tavalyi közbeszerzés anyagaira kíváncsiak - értesült a Népszabadság. Százmilliárd forintnyi uniós támogatás felhasználásának körülményeit vizsgálhatják. A Közgép májusban megerősítette, hogy az OLAF helyszíni ellenőrzést végzett irodáiban, akkori közleménye szerint egy uniós társfinanszírozású, városközpont felújítási projekttel összefüggésben, annak ellenőrzésére keresték meg a beruházás valamennyi résztvevőjét, köztük a céget is.

A Közgép konzorciumtársaival már részt vesz nettó 1,71 milliárd forintért a szabolcsi és borsodi bezárt hulladéklerakók rekultivációjában, Heves megyében és térségében nettó 3,77 milliárdért, Dél-Balaton és Sió Völgye térségében 2,6 milliárdért, Kaposvár és térségében 1,44 milliárdért, valamint kivitelezője a Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási programnak is (három közbeszerzés eredményeképpen), 14,55 milliárd forintért.

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-től (GYSEV) is újabb megbízást kapott a Közgép, illetve az érdekeltségében lévő - a Transdanuvius 2000 Távközlési és Közlekedésautomatikai Építő Kft.-n keresztül -, szombathelyi székhelyű Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezés Építő Kft. (DTB, korábban MÁV-cég). Utastájékoztató rendszereket telepíthet három vasútvonal-szakasz kilenc állomásán, nettó 229,7 millió forintért. A beszerzés becsült értéke nettó 230 millió forint volt, ám az három részteljesítésre, összesen 17 állomás felszerelésére vonatkozott, de a keretösszeg csak az első részre, kilenc állomásra lesz elég. A másik két részteljesítésre magas árajánlatok érkeztek. Csak a DTB tett ajánlatot, a már márciusban aláírt szerződése hat hónapra szól - derül ki a Közbeszerzési Értesítőben a napokban közzétett tájékoztatóból. A DTB utastájékoztató rendszert telepít, hangrendszert, lcd peronkijelzőket, monitorokat, interaktív info oszlopokat és induló-érkező táblákat szállít.

A több vasúti projetben is részt vevő Közgép tavaly augusztusban négy évre, nettó 700 millió forint keretösszegű megbízást kapott a GYSEV-től pályaépítő és karbantartó nagymunkagépes feladatok ellátására, konzorciumtársa a Swietelsky Vasúttechnika Kft.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

RealMan, 2012.06.26 12:00

@RealMan:
Egy céget kell tolni, aztán mehet a visszaosztás....a haveroknak mindent, nem tragikus ez
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RealMan, 2012.06.26 12:00

Én ezt nem tartom tragikusnak, én is így csinálnám, ha hatalmon lennék..radír minden vonalon. Régebben úgy a középkorban az embereket a lőcs alá tették..aki annál magasabb volt, azt lefejezték
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2012.06.26 11:50

@Csatalo2: Nem így van! A szocialista szövetkezetek nagy része állami dotáció nélkül nem volt versenyképes! Különben még ma is léteznének!
A legnagyobb probléma náluk ugyanis a magántulajdon hiánya volt! Ha "minden mindenkié", akkor ott semminek nincs gazdája. Ezért tudták a helyi TSZ-ünkben az 1986-ban - dotációból vásárolt - Class Dominátort apránként hazahordani a munkások 1989-re (még a kerekei is hiányoztak)!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Csatalo2, 2012.06.26 11:41

@Borisz1106: Mert ezt mondták, akik még csinálták. De ha nem így van, akkor világosíts fel kérlek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2012.06.26 10:55

@Csatalo2: "Antall kormányhoz fűződik a szövetkezetek szétverése= sok tízezer apró parcellák kiosztása, amelyen rendkívül drágán és versenyképtelenül lehet csak gazdálkodni"
Már ne haragudj meg, de miből gondolod, hogy a szocialista szövetkezetek többsége nyereségesen működött? Ezt mégis honnan veszed?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html