Meglepő adat derült ki a magyar nyugdíjasról

Egy átlagos magyar nyugdíjas legtöbb idejét az alvás viszi el, ezt a tévézés követi, majd a saját háztartás ellátása – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) december végén publikált adataiból.
Napi.hu, 2014. január 11. szombat, 14:01
Fotó: Napi.hu

A 2013. januári adatok szerint hazánkban valamivel több mint 2 millió fő kapott öregségi nyugdíjat, amiből 1,22 millió volt a nő és 773 ezer a férfi, míg 159 871 fő kapott más, életkoron alapuló ellátást - olvasható a KSH "Nők és férfiak Magyarországon, 2012" elnevezésű évkönyvében. Eszerint a férfiak átlagosan nagyobb öregségi nyugdíjat kaptak kézhez, egészen pontosan 122 828 forintot, míg a nők kénytelenek voltak beérni 106 451 forinttal.

A kiadvány részletesen elemzi azt is, hogy a 2009-2010-es években az egyes korosztályok mennyit töltenek naponta a különböző tevékenységekre. Az általunk keresett nyugdíjasok két kategóriában is szerepelnek: 60 és 74 év között, illetve 74 és 84 év között. Ők a legtöbb időt a nap folyamán alvással töltik, mégpedig 534 és 576 perc közötti időtartamot, a statisztika szerint ennyit utoljára 19 éves korunk előtt alszunk. Itt lényeges eltérést nem tapasztalhatunk a nők és a férfiak között, nem úgy a statisztika következő szereplőjénél, amely a tévézéssel, videózással, illetve az internetezéssel eltöltött időt méri. A KSH adatai szerint a nyugdíjasok napi 197-218 percet töltenek ezekkel a programokkal, főképp a férfiak: az idős korosztály napi 227 percet tölt a tévé és a számítógép előtt, míg a nőknél ez a szám180 és 212 perc közé esik. Talán nem meglepő, ha azt mondjuk, hogy ez a korosztály tölti magasan a legtöbb időt a képernyők előtt, a 10-14 évesek például 128 percet, a 15-19 évesek 126 percet, míg a negyvenesek átlagosan 139 percet naponta.

A magyar nyugdíjasok ezután a legtöbbet a saját háztartásuk ellátásával törődnek, napi 168-183 percet és nem fogunk meglepetést okozni ha eláruljuk, hogy a nők (208-233 perc) kétszer annyit töltenek ezzel, mint a férfiak (100-110 perc). A lista következő szereplője az étkezés, erre valamivel több mint másfél órát szánnak naponta az idős korú honfitársaink, de ugyancsak sok jut a kereső-, illetve termelőtevékenységre is: 60 és 74 év között erre akár napi 76 perc is elmegy, míg 75 és 84 év között már 38 percig csökken ennek mennyisége.

Bár a közhiedelem szerint a testi higiéniára, illetve az öltözködésre már kevésbe adnak a nyugdíjasok, a statisztika megcáfolni látszik ezt: a 74 perc nagyjából megfelel az összes többi korosztály átlagának. Ezután a passzív pihenés következik a sorban, mégpedig 53-79 perccel, ami természetesen jóval több, mint a fiatalabb korosztályok esetében. Az idősek napi 26-44 percet töltenek közlekedéssel, 14 percet sétával, illetve sporttal, míg 37 percet olvasással, amivel magasan verik a többi korcsoportot, hiszen a fiatalabbaknál inkább 12-16 percet láthatunk a statisztikában.

Érdekesség, hogy rádiót már alig hallgatnak a nyugdíjasok, mindössze 4-8 percet naponta, de nem jut sok idő a vallásgyakorlásra, illetve szervezeti tevékenységre (3-5 perc) sem, ahogy tanulásra, önképzésre is maximum egy percet fordítanak naponta.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

ballago987, 2014.01.13 17:31

Nem tudom hol szedik ezeket az adatokat de egyáltalán nem a valoság.Valot mondok:Alszik 3-4 orát,azon jár az agya,hogy tud segiteni a fiának,unokájának stb a gondjaik megoldásában,mig birta kertjében termelt és ezzel is segitett.Egészség leromlott kertet el kellett adni,most a havi gyógyszer 25-30000 ft.Járja a boltokat,piacot hol tud valamit olcsobban kapni.Háztartási munkát végez föz,még a férfi is,hogy tudjon vacsorát,reggelit biztositani a fiataloknak.A fiatalok szakadásig dolgoznak,minden potlék meg van szüntetve Orbán által!A hitel a lelküket is elszivja.A nyugdijas tv-t esetleg 1 orát néz mert a dicsö fidesz szovivök hazugságaibol elege van.Hol van akkor az a nagy jolét,ami lehetett volna jobb is de ellopta ez a társaság.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szalonna001, 2014.01.12 15:20

Ezekért a cikkekért gyűlölik nyugdíjasaikat a magyarok többsége.A Magyar nyugdíjasok döntő többsége 50-80000 Ft. ból él.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.01.11 19:05

,,,ma is volt vagy 3 TV-ben egy csomó boxos tolvaj !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.01.11 19:01

@homeros: ...ezért mondom a sok tolvaj ne szaporodjon...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

homeros, 2014.01.11 18:32

@jobbajobb: szektás korcs, mi lenne itt, ha csak ti, tolvajok élnétek? tolvaj tolvajt is meglop, ahogy tesz azt a szektás csürhe a szektás korcsokkal...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html