Az érintettek devizahiteles ügyfeleknek az elszámolási és forintosítási értesítő kézhezvétele után 30 napjuk volt arra (ez a többség számára május végét jelentette), hogy jelezzék a hitelintézetnek vagy pénzügyi vállalkozásnak, ha inkább devizahitelesek maradnának.

Az elszámolásról és a forintosításról szóló tájékoztató levél kézhezvételét követően 30 napja volt az ügyfeleknek arra, hogy jelezzék bankjuknak: szeretnék, ha mellőznék hitelszerződésük forintosítását. Ehhez azonban négy feltétel közül legalább egynek meg kell felelni.

A négy követelmény:

  • legalább a törlesztőrészletnek megfelelő összegű, igazolt rendszeres jövedelme van a devizanemben,
  • az MNB új jövedelemarányos törlesztőrészlet (jtm) mutatója alapján jogosult lenne a devizahitel felvételére,
  • a hitel legkésőbb 2020. december 31-én lejár,
  • a forintosítás nyomán a hitel kamata magasabb lenne, mint az eredeti vagy a 2014. július 19-én érvényes kamat közül az alacsonyabbik.

A forintosítás mellőzésére adóstársak esetén csak az összes adóstárs együttes, egybehangzó nyilatkozatával kerülhet sor. Ha az ügyfél megfelel a feltételeknek, szerződése módosuló rendelkezéseit és a kapcsolódó mellékleteket a pénzügyi intézménynek az elbírálást követő 60 napon belül kell megküldenie.

Ha egy devizahiteles ezt az utat választotta, akkor vele szemben legfeljebb a hitel eredeti kamata vagy referenciakamatozású hitel esetén kamatfelára számítható fel, a hitel devizaneme pedig visszaáll. Fontos azt is hozzátenni, hogy azok az ügyfelek, akik élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, egyúttal vállalják, hogy az árfolyamgát biztosította kedvezménytől a továbbiakban elesnek. A feltételek teljesítését a banknak kell ellenőriznie és az eredményről tértivevényes levél útján értesíteni az ügyfelet.

Az Erste Banknak a Napi.hu megkeresésére adott válasza szerint nem jellemző, hogy az ügyfeleik a forintosításból ki akarnának maradni. A devizanemet illetően az elenyésző szám mellett is vegyes a kép: jellemzően akik hitele 2020. december 3-a előtt jár le, azok inkább svájci frank, akik a jövedelmükre hivatkozva kérik a mellőzést, jellemzően euró alapú hitellel rendelkeznek.

Ennél jóval nagyobb a maradási kedv az OTP Banknál, ott ugyanis június 16-ig 290 kérelem érkezett. A pénzintézet összesítése szerint ezek hozzávetőleg harmada felelt meg a törvényi feltételeknek, így azokat engedélyezték is. Több esetben az igénylést hiányosan nyújtották, e hiányosságok a törvényi határidőn belül pótolhatóak. A bank által eddig engedélyezett kérelmekkel kapcsolatban a kölcsönök devizaneme változatos: svájci frank - 27 kölcsön, euró - 23 kölcsön és japán jen - 52 kölcsön.

Az MKB Banknál mintegy három tucat ügyfél érintett az ügyben, többségükben megfelelnek a törvényi feltételeknek. az ügyfelek euróban és svájci frankban maradnak - tudtuk meg a banktól.

A CIB Bankhoz a forintosítás mellőzésére eddig összesen 31 kérelem érkezett be, ebből 12-t már jóvá is hagytak, 1 nem felelt meg a jogszabályban foglalt feltételeknek, a többi kivizsgálása pedig folyamatban van. Az eddig jóváhagyott kérelmek közül 3 eurós, 9 darab pedig svájci frankos kölcsönszerződés.

Az UniCredit Banknál eddig 22 esetben kérték az ügyfelek a forintosítás mellőzését, ezek háromnegyede euró, negyede pedig svájci frank alapú hitel - válaszolta a bank lapunknak. Annyit már most el tudtak mondani, hogy az igénylések csaknem fele megfelelt a törvényben előírt feltételeknek - ez arány azonban növekedhet, mivel igénylések további mintegy negyedénél a törvényi megfelelést igazoló dokumentumok pótlását kértek az ügyfelektől, mivel a kérelemhez ezeket nem csatolták.

A Budapest Banknál elmondták: elenyésző számú, euróhitellel rendelkező ügyfél kérte eddig a forintosítás mellőzését, az ő kérelmeik elbírálása folyamatban van.

(A K&H Bank a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződéseket érintő elszámolások kiküldését június 15-ig fejezte be, így ott meg kevés idő telt el a visszajelzések begyűjtéséhez.)