Mennyit ért a béremelés a magyar boltokban? - Meglepő adatok derültek ki

Ötödével emelték a kiskereskedők a bért egy év alatt, de nem nőtt a létszám, sőt, az élelmiszerboltokban csökkent is. Ezek adják a legkevesebb fizetést továbbra is, de náluk érdekes módon nem csökkent az eladószám - kalkulál a Blokkk.com.
K. Kiss Gergely, 2017. május 22. hétfő, 14:34
Fotó: Napi.hu

Az idei első negyedévében a foglalkoztatottak számát nézve 361 ezer fő ügyködött a bolti kiskereskedelemben (ebben mindenki benne van, alkalmazottak, vállalkozók, segítő családtagok is), ami hétezerrel kevesebb a 2016-os év átlagánál - olvasható a szakportálon. De kevesebb 2016 utolsó negyedévénél is hatezerrel, tehát 2017 elején az előző évihez és annak legvégéhez képest esett a létszám - a kisboltokban.

A kiskereskedelmi foglalkoztatottak száma a 2014-es 361 ezerről 7-8 ezer fővel gyarapodott 2015 és 2016 során, majd 2017 első negyedévében újra visszaesett 361 ezerre, a KSH adatai szerint.

Még a harmincezres béremelés sem nyomta feljebb a létszámot

Csak az álláshirdetéseket böngészve nagyon is úgy tűnik, hogy továbbra is van létszámhiány a bolti kiskereskedelemben, nem is kevés. A betöltetlen álláshelyek száma is többszöröse a korábbi évekének a különféle kimutatásokban, bár igaz, hogy a munkaerőhiány egyes területeken már kisebb feszültséget okoz a bolti kiskereskedelemben.

A béremelésekben nem csak azt célszerű nézni, hogy egy év alatt mennyit emelkedtek a fizetések, hanem azt is, mennyi esett ebből az előző esztendőre, amikor a munkaerőhiány pumpálta vastagabbra a borítékokat. Így kitűnik, hogy 2017 márciusában a boltokban átlagosan 185 ezer forint volt a havi bruttó átlagkeresete a fizikai dolgozóknak, eladóknak, pénztárosoknak, árufeltöltőknek, ami ugyan 29 ezer forinttal több az egy évvel korábbinál, de ebből a 29 ezer forintnyi emelésből a nagyobbik rész, 16 ezer forint még az előző, 2016-os esztendő hónapjaira esik. Tehát a márciusban kiszámolt éves bérnövekmény nagyobb felét még az előző esztendő munkaerőhiánya kényszerítette ki. Erre tett rá egy egyenlőre kisebb lapáttal a minimálbér, és persze a folytatódó munkaerőhiány

A nagykereskedelemben és a nemzetgazdaság egészében a fizikai dolgozók körében 2016 végére már - az átlagot tekintve - olyan magasra szöktek a bérek a munkaerőhiány miatt, hogy januárban a megelőző decemberhez képest nem is kellett emelni. Később persze ismét.

Az élelmiszer szakboltok fizetnek a legrosszabbul, (például a zöldség-, gyümölcs, pékáru, hús-, hentesáru üzletek). A kép nem változott, olyannyira nem, hogy ezekben a boltokban egy év alatt csak 25 ezer forinttal nőttek a bérek, tehát az átlagnál kisebb mértékben. Az élelmiszer vegyes boltok azért tudtak valamivel az átlag feletti 32 ezer forintos béremelést felmutatni, mert a multi nagyáruházak, akik ebbe a körbe tartoznak, magasra tették a lécet.

Érdekes módon a legrosszabbul fizető élelmiszer szakboltokban nem csökkent a létszám egy év alatt, 2017 márciusában 11 és félezer volt az eladók, pénztárosok száma, ami háromszázhatvan fővel több is. Ez egy szép feladvány - értékel a Blokkk.com.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Great, 2017.05.22 16:35

Kedves Napi.hu!
Nem tudom hol szerezték a diplomájukat, de vigyék vissza, mert semmit sem ér. A foglalkoztatást, (ahogy a béreket sem, most nem de másik cikkben már csinálták) nem vizsgáljuk negyedév/negyedév alapon. Abból az okból kifolyólag, hogy létezik egy olyan hatás, hogy szezonalitás. Vagyis az év különböző időszakaiban eltérnek az adatok. Ez két módon kezelhető, vagy szezonálisan kiigazítjuk az adatokat, vagy év/év alapon vizsgáljuk őket. Az előbbihez kell egy jobb diploma vagy egy kis ész, utóbbi nem túl nagy fáradtság, de cserébe nem fognak kiröhögni minket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html