Milliárdos állami segítségre várnak a Szeviép-károsultak

Állami kártalanítási programot kezdeményeztek a Szeviép-ügy még működő károsultjai, azt kérik, a kormány fizesse ki azt a mintegy egymilliárd forintnyi tartozást, amellyel több mint nyolc éve adósuk a szegedi központú építőipari vállalkozás - írta az MTI.
Domokos Erika, 2018. február 1. csütörtök, 06:20
Fotó: Napi.hu

Levélben fordultak Lázár Jánoshoz, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, a térség egyik országgyűlési képviselőjéhez annak érdekében, hogy a kormány haladéktalanul és teljes körűen kártalanítsa az érintett kis- és közepes vállalkozásokat - közölte Szabó Bálint, az építőipari cégcsoport egykori alvállalkozóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője .

A Szeviép Zrt. fizetésképtelensége 20 ezer munkahelyet sodort veszélybe, több mint háromszáz cég ment csődbe, és a többi érintett vállalkozás likviditása is megrendült. A Szeviép-ügyben az állami szereplőknek is volt felelőssége, azért mert hagyták megtörténni, majd pedig nem számoltatták el a felelősöket - mondta az ügyvezető.

Azt kérik a kormánytól, soron kívül foglalkozzon a kérdéssel, annak érdekében, hogy a talpon maradt 104 cég tovább is működhessen. Az állam fizesse ki a vállalkozások valós, szerződéssel, számlával igazolt teljesítései után járó mintegy egymilliárd forintnyi követelését, majd az ügyben indult büntetőeljárásba bekapcsolódva érvényesítse azokat - mondta Szabó Bálint.

A Szeviép Zrt. 2009. április 18-án vált fizetésképtelenné, majd az eredménytelen csődeljárást követően a bíróság 2010. augusztus 13-án rendelte el a cég felszámolását. A rendelkezésre álló határidőn belül 490 hitelező 5,87 milliárd forint igényt jelentett be.

A Szeviép Zrt. három egykori vezetője ellen csődbűntett minősített esete miatt indult eljárás a Szegedi Járásbíróság előtt.

HOZZÁSZÓLÁSOK