Az MNB száz százalékos tulajdonában lévő, a magyarországi pénzügyi szervezetek felszámolását és végelszámolását kizárólagos jogkörrel végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN Kft.) három nyilvános pályázatot is kiírt a közelmúltban a hozzá került pénzintézetek vagyonának értékesítésre - derül ki a Cégközlönyből.

A Hungária Értékpapír Zrt. felszámolóbiztosa, Varsányi Kitti Erika által jegyzett felhívás szerint augusztus 20. és szeptember 4. között lehet ajánlatot tenni a cég feleslegessé vált ingóságaira, összesen mintegy 11,6 millió forint értékben. A kiírás alapján új gazdára vár 189 darab irodabútor (ezek együttes irányára 2,4 millió forint), 18 darab irodai eszköz (itt az irányár 1,3 millió forint), 147 darab számítástechnikai eszköz (5,8 millió forintért), 53 darab mobiltelefon (bő másfél millió forintért), valamint 10 darab televízió (633 ezer forintért). Annyi a nehezítés, hogy az egyes vagyontárgytípusok kisebb tételben való értékesítése nem lehetséges.

A Buda-Cash Zrt. csődje miatt bedőlt DDB Dél-Dunántúli Takarék Bank Zrt. felszámolóbiztosa is Varsányi Kitti Erika. Egy másik pályázaton - szintén augusztus 20. és szeptember 4. között - várja az ajánlatokat az egykori pénzintézet ingóságaira. A kiírás szerint eladó 21 darab bankautomata (atm), ezeknek a pályázatban szereplő együttes irányára 26,1 millió forint, azokra csak együttesen lehet ajánlatot tenni. A felhívás alapján az atm-ek a DDB volt kirendeltségeinél tekinthetők meg, azaz Kaposmérőn, Nagyberkiben, Kadarkúton, Kutason, Somogyváron, Lengyeltótiban, Homokszentgyörgyön, Siófokon, Kaposváron, Csurgón, Zákányban, Babócsán, Csokonyavisontán, Darányban, Igalban, Nagybajomban, Barcson, Kaposfüreden és Gyékényesen. Részletfizetési lehetőség nincs. A vevő az eszközök elszállításáról a saját költségén köteles gondoskodni.

Komoly, az egykori kirendeltségekből álló ingatlanportfóliót próbál piacra dobni a PSFN a 2014. szeptember 17. óta felszámolás alatt álló Alba Takarékszövetkezet esetében (itt a felszámolóbiztos Piller Zsuzsa). A takarék felszámolása azután kezdődött el, hogy az MNB által felügyeleti biztosok megállapították: az intézmény vagyona nem fedezi kötelezettségeit, ezért a jegybank kezdeményezése alapján a Fővárosi Törvényszék elrendelte az intézmény felszámolását. (Az Alba a Kézizálog Zrt.-hez köthető, Magyarország legnagyobb aranyhamisítási botrányában is megégette magát.)

A pályázatok az előzőekhez hasonlóan, ebben az esetben is kizárólag az Elektronikus Értékesítési Rendszeren (EÉR) keresztül nyújthatóak be, azok kezdő időpontja az EÉR-en való meg jelenést követő 15. nap, végső határideje pedig a 30. nap.

Eladó vagyonelemek
TelepülésNégyzetméterNettó irányár (ingatlan és ingóság, millió Ft)
Bodajk kirendeltség16628,0+3,8
Kincsesbánya kirendeltség38+409,3+2,6
Pusztavám kirendeltség67525,5+6,1
Csákberény kirendeltség1004,8+2,2
Csókakő kirendeltség1214,6+1,0
Dunaújváros kirendeltség22323,9+1,0
Előszállás kirendeltség3466,0+2,5
Nagyvenyim kirendeltség35116,4+2,0
Perkáta kirendeltség4085,4+2,7
Kulcs kirendeltség90032,2+3,6
Magyaralmás kirendeltség28013,7+3,8
Fehérvárcsurgó gazdasági épület767+48812,8
Seregélyes telephely333015,1
Mezőfalva üzlethelység1085,5
Komárom faházak36+360,6
Hévíz ötlakásos társasház-175,0
Székesfehérvár lakás11422,5
Budapest lakás6918,3
Forrás: Cégközlöny, Napi.hu-gyűjtés