MVM-botrány: új szereplő jelent meg a Panamáig érő ügyben

Egy gyanús svájci beszerzés miatt először az állami energiacég eredeti könyvvizsgálója nem írta alá a beszerzést, majd az új megbízott is otthagyta a társaságot. Most a Deloitte-nak kellene előrehaladást felmutatnia, de nem világos, hogy az ügyet milyen célból tárják fel: kifehéríteni kell az ügyletet, vagy megtalálni a felelőseket - derül ki a Népszava cikkéből.
Szabó Dániel, 2018. október 11. csütörtök, 11:35
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Még az év elején akadt konfliktusa az állami tulajdonú MVM-csoportnak a saját könyvvizsgálójával, a KPMG-vel, amely nem volt hajlandó aláírni a 2017-es évről szóló pénzügyi beszámolót. A revizorok azt kifogásolták, hogy egy svájci leányvállalaton keresztül közbeszereztettek egy termelésfelügyeleti digitális rendszert (ktm), amelyet sem rendesen prezentálni nem tudnak, sem tisztázni, hogy miért egy révkomári vállalkozáson keresztül intézték ezt, úgy hogy az a területen teljesen ismeretlen. Sőt, azon is fennakadtak, hogy a szlovák cég 85 százalékos tulajdonosa egy másik helyi társaság, amely teljes egészében egy panamai vállalkozás érdekeltsége.

A 4,98 milliárd forintos beszerzés miatt aztán a KPMG és az MVM szakított egymással, állítólag előbbi legfelsőbb vezetői jelezték, hogy az állami társaság beszámolóját nem írhatják alá - derült ki korábban.

A könyvvizsgálói feladatokat ezután a BDO vette át, majd most a Népszava arról számolt be, hogy a csoport könyveit szeptember óta a Deloitte vizsgálja. Úgy tudjuk: az energiatársaságnál most egy olyan, többtagú különbizottság igyekszik kibogozni a ktm-botrány szálait, amelyben jogászok és más szakértők mellett a Deloitte is helyet kapott. A vizsgálat eredményét novemberben kell letenniük az asztalra.

Azt írja a lap, hogy mivel a nagy értékű, a svájci MVM International AG leányvállalaton keresztül lefolytatott beszerzést az itthoni MVM vezetősége hagyta jóvá a kiugróan magas érték miatt. Emiatt nem világos, hogy ki kezdeményezte az új belső vizsgálatot az ügy feltárására, egyesek szerint még a felügyeleti modell megrendelését engedélyező, Szivek Norbert, a felügyeletet gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által kinevezett vezetőség indította augusztusban, míg más források szerint már az új intendáns, Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős tárcanélküli miniszter indította.

Épp emiatt az sem világos, hogy az új átvizsgálásnak mi a célja - legalábbis a Népszava két változatot említ -, esélyes, hogy elsimítják az ügyet, vagy a cél egyáltalán nem a feljelentéshez szükséges bizonyítékok összegyűjtése, bár természetesen a büntetőjogi kimenetel se kizárt. Mindazonáltal az ügy elsimítására is van esély.

Az Index korábban négyrészes cikksorozatban foglalkozott a gyanús ügylettel.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

HOZZÁSZÓLÁSOK