Vége a vihar előtti csendnek? Baljós adat érkezett

Két hónapnyi nyugalom után úgy tűnik, olyan irányban indultak el a hazai cégeljárások, amelyektől a gazdaság sok szereplője tartott. 2020 júniusában 474 felszámolási eljárás indult, ami idei csúcsnak számít, de az induló végrehajtási eljárások is meredeken emelkednek - írja közleményében az Opten.
Domokos Erika, 2020. július 14. kedd, 12:51
Fotó: Pixabay

Egyelőre nem kiugróan magasak az értékek, optimista szemmel csak a "normál" eljárásszámhoz tér vissza a hazai cégvilág, pesszimistább szemmel nézve viszont ez egy komoly felszámolási hullám kezdete is lehet - írja az Opten céginformációs szolgáltató.

A júniusi 474 induló új felszámolás és a 4636 végrehajtás illeszkedik a 2019-es év átlag adatai közé, de a 2020-as adatok közül már felfele lógnak ki. Egyelőre nincs komoly gond, ennyi emelkedést még okozhat a két hónapnyi szünet után bekövetkező technikai korrekció is jegyzik meg a közleményben.

Vannak itt negatívumok is

Azonban a negatívabb szcenáriót erősíti az a jelenség, hogy a cégalapítások esetében nem látszik hasonló irányú korrekció. Júniusban mindössze 1792 cégalapítást tettek közzé, ami alacsonyabb még a májusi értéknél is, és messze elmarad az elmúlt évek átlagértékeitől. Úgy tűnik tehát, hogy a cégalapítások alacsonyabb szinten fognak állandósulni, mint a koronavírus előtti időszakban. A visszaeső vállalkozási kedv és a növekvő számú megszüntetésre irányuló eljárás együttesen nem túl jó hír a hazai cégvilágnak.

Az 1792 cégalapítás mellé 3019 cégtörlés társult, tehát a cégek száma tovább csökkent Magyarországon. Jelenleg mintegy 512 ezer társas vállalkozás működik az országban. A júniusi cégtörlési érték illeszkedik a korábbi évek trendjébe, de mivel a cégtörlési arány eleve magasan volt, így ez a jelenség sem nevezhető pozitívnak.

A vírushatás elérheti az erősebb cégeket is

Várható volt, hogy a koronavírus terjedése ellen bevezetett korlátozó intézkedések előbb-utóbb sebet ütnek a vállalkozások egy rétegében, és az adatok alapján fellélegezni egyelőre nem lehet. A beszállítók, partnerek problémái könnyen fertőzhetik az erősebb vállalkozásokat is. A cégvilágban uralkodó bizonytalanságot nem segíti a beszámoló leadási kötelezettség szeptember 30-ra történő kitolása sem. Adminisztrációs szempontból ez nyilvánvalóan fontos könnyítés, de a partnerek minél korábbi, pontosabb értékelése szintén fontos tényező lenne az egészséges működés fenntartásához - vélik a szakértők.

Negyedéves szinten vizsgálva az adatokat elmondható, hogy 2020 második negyedévében rekordalacsonyan voltak a cégalapítások. Három hónap alatt mindössze 5041 társaság létrehozását tették közzé, ami az elmúlt 5 év legalacsonyabb értéke.

A cégalapítások mellett a negyedévben 9168 vállalkozás szűnt meg, ami egy átlagos negyedéves adatnak számít, tehát a cégtörlési szám negyedéves szinten is illeszkedik a korábbi évek trendjébe.

Az Opten- Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) júniusi értéke átlagosan 9 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az index Somogy, Zala és Győr-Moson-Sopron megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye produkálta - közölte az Opten.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2020.07.14 16:38

@csodacsampi: dehogy megveszi, mi megvesszük neki közpénzzel, amit a matolcsy bankjai vissza nem térítendő hielből adnak, elemzést, eu-s pénzt a minisztériumok adják, a stoman szál meg offshore zajlik, ez eg tomboló nagyüzem, a trónon a világ legjobb miniszterelnöke.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gondolkoggyunk, 2020.07.14 15:38

A politikusok intézik az olcsó munkaerőt a kenőpénzt csúsztató haveroknak, multiknak.
Olcsó munkaerő csak akkor lesz, ha sok a munkanélküli.
Sok munkanélküli meg akkor lesz, ha sora kinyírják azokat a vállalkozásokat, akik nem csúsztatnak jattot :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

halacska40, 2020.07.14 14:56

@na4: Attól tisztulna a piac,ha nem a 3x-os áron tendereket nyerő mutyi cigánygazdád és a sleppje rabolná az országot vakegér!

Ha-ha-ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2020.07.14 14:26

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csodacsampi, 2020.07.14 14:12

Majd a a buta-stróman a lőrinc megveszi az arra érdemes cégeket(viktor megsúgja neki,hogy meg akarja venni őket),néhány milliárd vissza nem térítendő közpénzt utalnak ki számára,oszt mehet a mutyi ezerrel ! Esetleg a wejkó is beszáll a buliba,vagy a csányi-sanyi !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html