Önmagában a jogi környezet engedi, sőt szabályozza is az egy címre bejelentett vállalkozások adminisztratív működtetésének kereteit, de a legtöbb statisztikai mutató azt mutatja, hogy érdemes valamivel óvatosabbnak lenni, ha sok vállalkozás található egy címen.

Ha egy vállalkozó több cég tulajdonosa is egyben, bizonyos cégszámig és méretig minden szempontból indokolt is lehet a közös cím. Azonban ennél sokkal extrémebb jelenségek is megtalálhatók a hazai vállalkozások körében - figyelmeztet az Opten Kft.

Az egyik érdekes példa a hajléktalanszállók címére bejelentett vállalkozások. Jelenleg Magyarországon több mint 100 olyan cég működik, amelynek székhelycíme egybeesik egy hajléktalanszálló címével, illetve 500 cégtulajdonos lakik jelenleg hajléktalanszállón. Nyilván önmagában még ez sem illegális tevékenység, de ezen cégekkel mindenképp érdemes óvatosabban bánni. Nem általánosítható, de jellemző gyakorlat volt sokáig hazánkban, hogy a tulajdonosok úgy próbáltak menekülni a hátrahagyott tartozások elől, hogy nehéz helyzetbe került magánszemélyeknek játszották át vállalkozásukat.

Természetesen a cégcsoportosulás előfordulhat ipari parkokban, irodaházakban és székhelyszolgáltatóknál is, ahol szabályozott keretek között is működhetnek cégek egy címen. Ezek mellett azonban sajnos előfordulnak kevésbé szabályozott tömörülések is. Összességében igen látványos kapcsolat azonosítható az adott címre bejegyzett vállalkozások száma és ezekhez a cégekhez köthető végrehajtások, vagy megszüntetésre irányuló eljárások között.

Jelenleg mintegy 100 ezer olyan vállalkozás található Magyarországon, amely olyan címen működik, ahol legalább 5 másik társával kell osztozni a vállalkozásnak. Ezen belül is a legnagyobb halmaz az a 32 ezer cég, amely olyan címen működik, ahol több mint 100 vállalkozás található. Amennyiben megnézzük a felszámolás, kényszertörlés, illetve a végrehajtás alá került cégek számát, egyértelműnek tűnik, hogy arányaiban is több a problémás cég, ha sok vállalkozás van egy címre bejelentve. A végrehajtás alá került cégek száma kétszeres, a felszámolás alá került cégek száma háromszoros, a kényszertörlés alá került cégek száma pedig ötszörös azon címek esetében, ahol több mint 100 vállalkozás található - írta az Opten.

Érdekesség, hogy amíg "csak" 20 vagy annál kevesebb cég található egy címen, addig nem növekszik meredeken a negatív eljárások aránya, de a 20-nál több céget működtető székhelycímeken már meredeken növekszik a negatív eljárások aránya.

Önmagában is érdekes tény, hogy ilyen magas lehet az egy címre bejelentett vállalkozások száma, de az Opten szerint a negatív eljárások magas száma, illetve az általános üzleti etikai környezet fokozott óvatosságra ad okot ezen cégcsoportosulások esetében. A cég közleményében ugyanakkor hozzáteszi: természetesen nem lehet általánosítani minden ilyen cím esetében, és a cégjogi környezet szigorodása bizakodásra ad okot, ezzel együtt mindig érdemes körbenézni, hány vállalkozás cégtáblája található egy ajtó körül.