Optimisták a Bp2017 szervezői: hatmilliárd tévénézővel számolnak

Magyarország készen áll az eddigi legnagyobb nemzetközi sportesemény megrendezésére, amelynek közel 350 ezer nézőjéből csaknem százezret külföldről várnak - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.
Domokos Erika, 2017. március 19. vasárnap, 20:31
Fotó: Napi.hu

Száztizenhét nappal a rajt előtt vasárnap délelőtt, néhány perccel tíz óra előtt elindították a budapesti vizes világbajnokság hivatalos visszaszámláló óráját az Erzsébet téren. Gundel Takács Gábor, az esemény moderátora elmondta, hogy az ünnepi aktust a hetes szám bűvöletében úgy időzítették, hogy az óra pontosan 117 nap 11 óra 7 perccel és 17 másodperccel a 17. FINA világbajnokság július 14-i megnyitó ünnepségének rajtja előtt kezdte el mutatni az addig hátralévő időt - írja az MTI.

A látványosnak és színvonalasnak ígérkező nyári magyarországi eseményt a televízióban a becslések szerint csaknem hatmilliárdan fogják látni, s ennek köszönhetően Budapest kiemelt turisztikai értékeit is - mondta Szántó Éva, a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Ide folynak el a milliárdok

A vb-k történetében most először fordul elő, hogy a szinkronúszók versenyét külső helyszínen, a Városligeti csónakázó tóban felépített medencében bonyolítják majd le. Néhány napra egyedülálló sportközponttá alakul át a Batthyány tér, ahol a felépített toronyból a nők 20, a férfiak 27 méterről ugranak majd a mélybe, miközben a háttérben a Parlament lesz látható - mondta Szabó Éva.

A nyíltvízi úszók a balatonfüredi Tagore-sétány előtt versenyeznek majd, az úszók és a műugrók a rekord idő alatt elkészült Duna Arénában, a vízilabdázók pedig a Hajós Alfréd Uszodában küzdenek majd a helyezésekért.

A 17. FINA Világbajnokságot július 14. és 30. között rendezik Budapesten és Balatonfüreden.

HOZZÁSZÓLÁSOK