Óriási az érdeklődés a bedőlt ingatlanok iránt

Két és félszer több ingatlant adtak el idén árverésen a bírósági végrehajtók, mint tavaly – tudta meg a Magyar Idők a szakmai kartól. Voltak olyan esetek, amikor hetven-nyolcvan vevő licitált a kiegyenlítetlen tartozás miatt dobra vert lakásért, de gazdára találtak több éve meghirdetett telkek, házak is.
Napi.hu, 2016. december 30. péntek, 15:28
Fotó: Napi.hu

Az egyre nagyobbra hízó hazai lakáskereslet nemcsak az ingatlanforgalom hagyományos formáinál hozott az utóbbi időben változásokat, hanem a speciálisnak nevezhető területeken, így a végrehajtásoknál is. A bírósági végrehajtók végső esetben folyamodnak ahhoz, hogy a fizetni nem tudó adósok lakását, házát, telkét is megpróbálják értékesíteni.

Tavaly valamivel több mint hatszáz sikeres árverést tartottak meg a hivatalos személyek az országban, idén ez a szám jócskán meghaladhatja az 1400-at - mondta a lapnak a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke. Schadl György a tapasztalatokat ismertetve úgy fogalmazott: az emelkedés hátterében egyetlen tényező, mégpedig az ingatlanpiac dinamikus felfutása húzódik meg. - Ráadásul nemcsak a sikerrel lezárt árverések száma nőtt meg, hanem a befolyó összeg is.

Az adós szempontjából korántsem mindegy, hogy ingatlana mennyiért talál gazdára. A korábbi években gyakori volt, hogy a jogszabályban megszabott legkisebb árért, vagyis a piaci érték hetven százalékáért keltek el az árverésre kínált ingatlanok, ma azonban más a helyzet - mondta a kar vezetője, majd példákat is említett. A közelmúltban a főváros V. kerületének egyik lakása került kalapács alá. A licitversenybe több mint hetvenen kapcsolódtak be, s az ár végül jócskán meghaladta a piacon elkérhető összeget. A kevésbé frekventált helyeken ugyanígy nagy érdeklődés, sőt a kisebb vidéki települések ingatlanjaira is rendre érkezik néhány ajánlat.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK