Ötmilliárd nem elég - még többet költenek a budapesti olimpia reklámozására

Növekednek a Budapestre tervezett olimpia előkészítésének költségei, a külső tanácsadók díját nettó 5,8 milliárd forintra emelték. Az is kiderült, hogy a júniusi Olimpia napja rendezvényt közel százmillióért szervezte meg két ügynökség.
Napi.hu, 2016. augusztus 31. szerda, 18:25
Fotó: Napi.hu

A Budapest 2024 Nonprofit Zrt. módosította a budapesti olimpiai pályázat tanácsadói szerződését, a nyertes konzorcium megbízási díját 607 millió forinttal, 5 milliárd 762 millió forintra emelték - derül ki a magyar és uniós közbeszerzési eljárások figyelésével foglalkozó Közbeszerzési Hirdetmény Figyelő (KHF.hu) portál adataiból.

A Budapest 2024 Zrt. tulajdonosa a Magyar Olimpiai Bizottság és a fővárosi önkormányzat. A Napi.hu a napokban írt arról, hogy a társaság csak az idén 9,5 milliárd forintnyi adófizetői támogatásból gazdálkodhat, amit jövőre ugyanennyi pénz követhet. (A cég hamarosan az MNB által elhíresült, V. kerületi, Nyugati tér melletti Eiffel Palace irodaházba költözhet - a jegybank bruttó 17,3 milliárd forintért vásárolta meg az ingatlant). A zrt. honlapján egyetlen működéssel kapcsolatos dokumentum sem található, de még elérhetőség sem.

Az olimpiai tanácsadók kiválasztására még nem a Budapest 2024 Zrt., hanem az állami Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. bonyolított le közbeszerzést az év elején - a tender pontosan "a XXXIII. Olimpiai Játékok és a XVII. Paralimpiai Játékok 2024-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázat elkészítéséhez szükséges külső szakmai tanácsadói feladatok ellátására" szólt. Az eljáráson mindössze egy ajánlat érkezett, a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. (PwC), a svájci Event Knowledge Services SA és a brit M-Intergrated Solution Ltd. alkotta konzorciumé.

A konzorciummal idén februártól jövő év október végéig hatályos szerződést kötöttek nettó 5 milliárd 155 millió forintért - ezt emelték meg most 607 millió forinttal. A szerződés időtartama nem változik.

Ezért kellett díjat emelni

A Budapest 2024 Zrt. szerint "előre nem látható olimpiai helyszín-változásokból fakadó többletfeladatokra tekintettel" emelik meg a megbízási díj összegét. "A nemzetközi sportszövetségek, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előre nem látható elvárásai miatt a magyar olimpiai pályázat keretében eredetileg kijelölt olimpiai helyszínek egy része helyett új helyszíneket volt szükséges kijelölni. Erre tekintettel a megbízottak feladatai (az ellenérték mértékére is kihatóan) megsokszorozódtak" - írta indoklásában a budapesti olimpia projektcége.

A szerződésmódosítás másik oka, hogy a svájci, lausanne-i székhelyű Event Knowledge Services SA beolvadással megszűnt, a jogutódja pedig a genfi székhelyű Lagardère Sports Geneva SA, így a továbbiakban ez a társaság látja el a jogelőd szerződéses feladatait.

Kommunikációra 900 milliót költhetnek

A Budapest 2024 Zrt. tavasszal bonyolított le közbeszerzést "Társadalmi párbeszéd az olimpiáért 2016 kommunikációs kampány 2016-os stratégiájának kialakítása, a benne foglalt rendezvények megvalósítása, média kommunikációs kampány megtervezése, lebonyolítása" címmel. Erre szintén csak egy ajánlat érkezett, a Media Insight Médiaügynökség Kft. és a Humán Telex Kft. alkotta konzorciumé, amellyel júniusban kötöttek hat hónapra keretmegállapodást (az időtartam három hónappal növelhető). A keretösszeg a 200 milliós tartalékkerettel együtt 900 millió forint.

A most megjelent közbeszerzési tájékoztatóból kiderül, hogy a megállapodás keretében eddig mire, mennyit költöttek:

1. Budapest gyorsítópályán, városfejlesztési konferencia - 12 820 100 forint

2. Budapest 2024-es pályázatának arculati elemeinek népszerűsítése a futball Eb nyilvános kitelepülésein - 18 340 000 forint

3. Budapest 2024-es pályázatának népszerűsítése a sportesemények támogatásával és sporteseményeken kitelepülésekkel - 1 522 000 forint

4. Olimpia napja program koncepciójának kialakítása, a program előkészítése és lebonyolítása - 96 205 106 forint

5. "Mobil látogatóközpont" tervezése, előkészítése és gyártása - 35 790 000 forint

A Humán Telex egyik tulajdonosa Orosz Pál, aki a Céginfo.hu adatai szerint az FTC Labdarúgó Zrt. "más munkavállalója" - a fradi.hu szerint vezérigazgatója -, és a Ferencvárosi Torna Club tulajdonában lévő Fradiváros Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja is.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Dakota Summer, 2016.09.01 14:34

@matura: Lózung.

A kiszívott vérű nép egyre jobban él. :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2016.09.01 14:34

@HauserArnold: Mindent? Affene? akkor hogy-hogy még működik bármi? :P
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2016.09.01 14:33

@Ditel: De már a bolsi haverod haverja Simicska. :P
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2016.09.01 14:15

Dakota a lováról
KIszívja a népe vérét, a jövőt meg felelőtlenül feláldozza őrült
pszihopata hóbortjai és csókosai kedvéért, mi ebben a jó gazdálkodás,
vaknak kell lenni vagy lekenyerezettnek, de ez borzalmas.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

HauserArnold, 2016.09.01 08:25

@Dakota Summer:

Ez tüneményes.

Miután minden közpénzt kisajátítottak, te azt mondod: "egyelőre nincs, aki jobban gazdálkodna"?

Pofád? Bőr?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html