Állami milliárdokból építik körbe a Balatont

Már évek óta szerette volna bővíteni az OTP Bank a balatonszemesi szállodáját, amit most végre az államtól kapott vissza nem térítendő félmilliárd forint támogatásból kezdhet el. Balatonfüreden pedig állami kitüntetést is kapott az a vállalkozó, aki adóforintokból építhet luxusszállodát.
Vég Márton, 2019. április 7. vasárnap, 14:00
Fotó: Pixabay

Megmagyarázta az OTP Bank Nyrt., hogy miért szorult rá annak ellenére több mint félmilliárd forint vissza nem térítendő állami támogatásra a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által 2017-ben útjára indított Kisfaludy turisztikai fejlesztési programból, hogy Magyarország legnagyobb bankja, élén pedig Csányi Sándor elnök-vezérigazgató személyében az ország második leggazdagabb embere áll. "A Hotel OTP Balatonszemes nem vállalati üdülő, hanem jelentős nyilvános forgalmat bonyolító, piaci versenyhelyzetben működő szálloda. Évek óta tervezzük azt a komplex felújítást, amelyhez bő 500 millió forintos támogatást nyertünk, és amelynek összesen a többszörösét fordítjuk a beruházásra" - válaszolta a Napi.hu kérdésére az OTP.

A projekt keretében felújítják az összes szobát, megújítják és bővítik a közösségi tereket, illetve növelik és modernizálják a konferencia kapacitást. A jelenlegi kétcsillagos besorolás helyett háromcsillagos színvonalú lesz a szálloda, és az akadálymentesítés is lényegesen magasabb szinten lesz megoldott. Még az idén elindulhat az építkezés.

Szeretik a vendégeket

A Hotel OTP Balatonszemes honlapja szerint a szálloda azonban most is háromcsillagos és felújítottak a szobák. "Balatonszemesen, ezen a nyugodt és családias hangulatú településen, közvetlenül a Balaton partján található szállodánk. Háromcsillagos színvonalon, a megszokott vendégszereteten túl, felújított szobákkal, és minőségi szolgáltatásokkal várjuk kedves vendégeinket. Kényelmes és tágas szobáinkból balatoni és kerti kilátásban lehet része Önnek is, ha ellátogat hozzánk" - olvasható a hotel weboldalán.

A Kisfaludy turisztikai fejlesztési programmal minden idők legnagyobb szálláshelyfejlesztési programja valósulhat meg a vidéki Magyarországon - így büszkélkedik az állami MTÜ a programmal, amelynek keretében 2030-ig 300 milliárd forint értékű szálláshelyfejlesztési beruházás valósulhat meg Magyarországon, amelyből 150 milliárd forintot a kormány hazai költségvetési forrásból, vissza nem térítendő támogatás formájában biztosít. A Napi.hu írta meg először, hogy a legnagyobb támogatásokat a kormányzathoz közeli cégek nyerték el.

Összesen 45 balatoni településről 110 vállalkozás pályázata mintegy 18 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást nyert el az MTÜ hotel- és panziófejlesztési programjából - derül ki a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) számára készített összegzésből, amelyet a Balatoni Futár című magazin februári lapszámában megjelent cikk ismertetett.

A BFT február 8-i üléséről szóló tudósítás szerint a Balaton térségébe érkező mintegy 18 milliárd forint harmada, tehát 6 milliárd forint két projekthez sorolható: az egyik a szántódi rév közelében található ötcsillagos besorolású BalaLand Family Hotel & Resort, a másik a Tihanyi Kastélyszálló és Tréning Központ Hotel. Ennek építésére 2,9 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott a CDHT Hotel Projekt Kft., amely az A8 Palace Hotel Zrt.-n keresztül Garancsi István (a Mol Vidi FC tulajdonosa), Hernádi Zsolt (a Mol elnök-vezérigazgatója) és Csányi Sándor (az OTP Bank elnök-vezérigazgatója) közös érdekeltsége.

Állami kitüntetés mellé állami milliárd

Az önkormányzati és kormányzati tagokból álló tanács által készített adatsorból kiemelkedik Siófok és Balatonfüred 11-11 támogatást nyert projekttel, de Hévíz (8) és Balatonlelle (7) is eredményesen pályázott. Balatonfüreden például 1,7 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatásból építhet 66 szobás, négycsillagos hotelt az SZ.Z. Szállodafejlesztő Kft., ahol az SZ. Z. monogram a zalakarosi Szabadics Zoltánt fedi. A Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. nyerte el korábban a zánkai gyermektábor víziközmű-infrastruktúrájának felújítását, de ezen kívül is sorra nyeri a cég a közbeszerzéseket. Szabadics Zoltán vállalkozó pedig március 15-én Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést is kapott Áder János köztársasági elnök megbízásából Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterétől.

A pályázati aktivitás megfelelő, bár nagy szórás van a települések között

- mondta a tanács február 8-i ülésről készült jegyzőkönyv szerint Bóka István, a BFT elnöke, aki egyben Balatonfüred fideszes polgármestere. A Füred TV tudósítása szerint az ülés témái között szerepelt a március közepén életbelépő, elvileg szigorított Balaton-törvény is, a part menti építkezésekkel kapcsolatban pedig elhúzódó vita alakult ki. "Több tanácstag is kifogásolta, hogy miközben kijön a Balaton-törvény, Keszthelyen és Szántódon is hatalmas lakópark, illetve szálloda épül, utóbbihoz ráadásul hatalmas állami támogatást is kapott a beruházó" - hangzik el a Füred TV tudósításában.

HOZZÁSZÓLÁSOK