Sokat költünk erre az autós projektre

Hatmilliárd forinttal emelik a zalaegerszegi tesztpályát működtető cég tőkéjét. A járműipari tesztpályát 40 milliárd forintból építi az állam.
MTI, 2016. július 1. péntek, 18:34

A kormány legfeljebb hatmilliárd forinttal megemeli a 2017. december 31-ig megépülő zalaegerszegi járműipari tesztpályát üzemeltető gazdasági társaság tőkéjét, valamint uniós forrást biztosít a beruházáshoz - jelent meg a kormányhatározat pénteken a Magyar Közlönyben.

A nemzeti fejlesztési miniszternek pedig november 30-ig meg kell vizsgálnia az autonóm gépjárművekre vonatkozó jogszabályi háttér megteremtésének lehetőségét, és kezdeményeznie kell a szükséges jogszabályok módosítást.

A május végén ismertetett tervek szerint jövő év végéig mintegy 40 milliárd forintból készül el Zalaegerszegen a 250 hektáros területű járműipari tesztpálya. A kormány döntése alapján 35 milliárd forintot biztosítanak állami forrásból az építkezéshez.

A beruházással olyan központot építenek ki benzinkutakkal, szállodával és egyéb kiszolgáló létesítményekkel, ahol lehetővé teszik, hogy a térség országaiban működő járműgyártók tesztelhessék autóikat, akár hetekre, hónapokra ideköltözve, a pályán egyebek mellett önjáró, tehát vezető nélküli autókat tesztelnek majd mesterséges körülmények között.

A város 250 hektáros területet biztosít az északi ipari parkjában, illetve 3,1 milliárd forintot fordít az előkészületekre a rendelkezésre álló területi operatív program forrásaiból.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

isabella, 2016.07.02 14:13

De ugye nem azért, hogy a tehetséges magyar mérnökök ott haljanak meg.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html