Szerződést módosított az MNB Borókai Flóra cégével

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 269,5 millió forintra emelte az Akció BTL Kft.-vel rendezvényszervezésre kötött kétéves szerződésének keretösszegét.
Napi.hu, 2016. július 5. kedd, 13:25

Az MNB 2014 őszén szerződött az Akció BTL Kft.-vel dolgozói rendezvények, konferenciák és nemzetközi protokolláris események szervezésére, két évre nettó 200 millió forint keretösszegben. A keretet idén áprilisban 219,5 millióra, majd júniusban 269,5 millió forintra módosították. A cég ügyvezetője és többségi tulajdonosa Borókai Flóra, aki Borókai Gábor a Heti Válasz főszerkesztőjének, egykori kormányszóvivőnek a leánya.

A legutóbbi, 50 milliós szerződésmódosítás indoka egy konferencia, amely a tervezettnél nagyobb és költségesebb volt. A rendezvény a budapesti IAIS (Biztosításfelügyelők Nemzetközi Szövetsége) júniusi konferenciája és szemináriuma volt. A kezdeti elképzelésekhez képest (4 napos konferencia, ebből 3 nap MNB-n belül, 1 nap kívül, ez utóbbi 100 fős létszámmal) növekedtek az igények: 5 napos konferencia, mind az öt nap külső helyszínen, az utolsó két napon 300 fős létszámmal. Ezeket az igényeket - bár folyamatosan egyeztetettek a felek a támogató szervezettel - a megrendelő nem láthatta előre - derül ki a jegybank szerződésmódosításról készült közbeszerzési tájékoztatójából.

Az öt főt foglalkoztató Akció BTL Kft. a cégadatok szerint 2014-ben 130 millió forint, 2015-ben 99 millió forint nettó árbevételt ért el, az adózott eredménye 786 ezer, illetve 172 ezer forint volt.

Az Akció BTL Kft. 2013 decemberében egy nettó 24,9 millió forintos rendezvényszervezési megrendelést is kapott az MNB-től (a nyílt közbeszerzés 25 milliós értékhatára alatti, hirdetmény nélküli eljáráson). A vállalkozást Borókai Flóra és az Akció 360 Kft. alapította 2011 októberében, az utóbbi cég korábban, Simor András jegybankelnöksége idején is dolgozott az MNB-nek: nettó 225 millió forintért reklámügynökségi szolgáltatásokat nyújtott és rendezvényeket szervezett. (Az Akció 360 Kft.-ben 2011 januárjáról volt kisebbségi tulajdonos Borókai Flóra.)

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

HauserArnold, 2016.07.05 18:33

Mindenkit kell és lehet is korrumpálni.
Van az a pénz...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html