Több mint félmilliárdért agyonreklámozták a befuccsolt olimpiát

A budapesti olimpiarendezésről népszavazást kezdeményező Momentum Mozgalom megkapta a Budapest 2024 Zrt. megkötött támogatási szerződéseit. Pontosabban egyelőre csak egy összesítést, ezért pert indítanak. A projektcég még azután is kötött szerződéseket, hogy a magyar pályázatot a kormány és a fővárosi önkormányzat visszavonta február végén - írja a 24.hu.
Szabó Dániel, 2017. március 24. péntek, 10:41
Fotó: Napi.hu

A portál egyelőre még nem dolgozta fel a teljes listát, csak az érdekesebb tételeket ismertette. Így derült ki, hogy a Budapest 2024 Zrt. összesen 680 millió forintot reklámfilmek készítésére. Ebből a Rogán Antal kabinetminiszter szomszédjaként emlegetett Csetényi Csaba cégei jutottak a legtöbb pénzhez.

Az utóbbi időben a kormányhirdetéseket sorra elnyerő Network 360 Kft. 123 millió forint plusz áfát kapott, hogy nyolc budapesti helyszínen sportolók bevonásával biztosítja különböző sportágak kipróbálását. Mintegy 6,7 millióért, hogy workshopokat tartsanak, illetve a sportolói bizottság rendezvényeit szervezzék. Végezetül pedig tíz rövidfilmet készítettek 61 millió forint plusz áfáért.

Szpotokat készített még összesen 331,2 millió forintért a Gyár Utómunka Kft., a CineSuper Kft., a Graphasel Design Studio.

A legtöbbet egy tételre, 230 millió forintot az Umbrella Kreatív Műhely kapta, amely tíz darab Budapest etűdfilmet, illetve három országos imázsfilmet készített. Ezenkívül még 78 millió forinto egyéb filmes munkákra.

A visszalépés után még szerződést kötöttek

Az olimpiai pályázat visszavonásáról a kormány és a főváros február 22-én döntött, ekkor jelentették be, hogy a népszavazás megfúrta a tervezett beruházást, de a 24.hu cikke szerint több szerződést is a lefújás után kötött meg a projektcég.

Február 25-én szerződtek az HD Event & Promotion Kft.-vel, valamint Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatójának cégével, a Humán Telex Reklám Tanácsadó és Szolgáltató Kft.-vel is. A kötelezettségvállalás viszont tizenegy nappal korábbi.

A HD Event reprezentációs és ajándéktárgyak gyártására és rendezvények szervezésére 91,5 millió forintot kapott. A Humán Telex szintén ezt vállalta 53,4 millió forintért. Utóbbi kezelte a Budapest 2024 Zrt. hirdetéseit a Facebookon, az Instagramon és a Youtube-on 2,6 millió forintért.

Tegnap derült ki, hogy a projektcég 19 milliárdos költségvetéséből 12,6 milliárd maradt meg, amelyet visszautalnak a költségvetésbe. A promotáló vállalkozás vezetői egyébként Orbán Viktor miniszterelnökénél is magasabb, 1,3-1,8 millió forintos fizetést kapnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

foldnyuzo, 2017.03.24 18:34

@178628:
Megkérdezett a Fidesz valakit? Nem! Akik megkérdezték azok a hibásak ugye, mint a Heineken aki képes volt bíróságra menni.
Aki nem tapsol a Fidesznek, aki jogorvoslatot mer kérni nemzetközi szinten az a felfejlődő, Hitlerre, rákosira hajazók szerint roppant nagy vétket követ el a nemzet ellen!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2017.03.24 17:01

@178628: " Nem befuccsolt, hanem "elfuccsoltátok", móricka!"
Ha ettől jobb a közérzeted gondold ezt.
Ezek szerint Te képesnek tartanál egy olyan országot az olimpia megrendezésére, ahol nincs rendes közösségi közlekedés, a reptérről egy baleset esetén nem lehet bejutni a városba, és az állomások Óvártól a keletiig úgy néznek ki mint egy csata utáni fénykép..

Ha ennyire biztos volt a lopásra szakosodott kormányod a sikerben, miért nem írt ki már a gondolat felvetésekor egy ügydöntő népszavazást?
Ezen vélekedésed szerint az istenadta nép megszavazta volna az esetleges rendezést. Aztán még egy gazdasági csőd esetén is döngethette volna a csuti vályogvető a mellét, hogy ezt is megcsinálta.

Ha ennyire egyértelműnek látszott a dolog miért nem mertek bevállalni egy népszavazást? Vagy szerinted a népre csak az anyagi terhek viselése tartozik?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Winter, 2017.03.24 12:58

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kanri, 2017.03.24 11:30

Tetves fürjes és bandája. Lámpavasra velük.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

178628, 2017.03.24 10:54

Nem befuccsolt, hanem "elfuccsoltátok", móricka!
Inkább, arrók hebegjeztek már valanit, hogy a legfeljebb párezer embert érdeklő budapesti Zsidó Olimpia (Maccabi) mennyibe fáj a magyar adófizetőknek...?!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html