Sikercég tündököl Hódmezővásárhely környékén: autópályával a kastélykertbe

Az ország autópályáinak nagy részében benne van a Délút Kft. munkája, de a cégcsoport a Magyar Turisztikai Ügynökségtől még egy kastélyszálló bővítésére is kapott vissza nem térítendő állami támogatást.
Vég Márton, 2019. június 24. hétfő, 15:17
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Sorra nyerte a Hódmezővásárhely és Makó környéki útépítéssel kapcsolatos közbeszerzéseket az a cégcsoport, amely a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított, összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program keretében is elnyert 60 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást a Mezőtúr határában álló Hercegasszony kastély bővítésére - derül ki a támogatottak listájából. A 60 millió forintot kapacitásbővítésre kapta a Dél-Alföld Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Kft., a társaságnak pedig a HÓD Plast Kft.-én keresztül ugyanúgy Juhász Attila és Juhász Lóránt a tulajdonosa, mint az autópályákat építő Délút Kft.-nek.

"A Mezőtúr határában álló Hercegasszony kastély nevét egykori tulajdonosáról, Lelbach Irénről, Habsburg Albrecht főherceg feleségétől kapta, aki jegyajándékként örökölte a birtokot. A pár válása után a mesés birtok Irén állandó lakhelyéül szolgált kora tavasztól egészen késő őszig" - olvasható a hotel bemutatkozó oldalán. A több mint száz éve épült kastélyt a mai kor igényeinek megfelelően nemrég újították fel, jelenleg 13 szobában 26 fő részére tudnak szállást biztosítani a festői környezetben. A kastélyt eleve uniós forrásból újították fel: az Észak-Alföldi Operatív Programból 2012-ben nyert el a HÓD Plast 322 millió forintot.

A neobarokk stílusú kúria végül 2015. nyarán nyílt meg, az ünnepségen a nemzeti színű szalagot Herczeg Zsolt, Mezőtúr fideszes polgármestere vágta át. "Furán hangzik, ha azt mondom, hogy ez egy hobbi, de persze annál komolyabb. Egyéb vállalkozásaink mellett ez egy plusz feladatot, kihívást jelent. Családon belül vendéglátással egyébként még nem foglalkoztunk. Amennyiben sikeres, remélem, hogy még sok átadó ünnepségen tudunk még találkozni" - fogalmazott Juhász Lóránt, a Hercegasszony hotel ügyvezető-tulajdonosa a Mezőtúr városi televíziónak.

Most a bővítést a magyar adófizetők pénzéből finanszírozzák, pedig a Délút Kft. tavaly 9,2 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el és 975 millió forintos profitnak örülhettek tulajdonosai. Igaz, 2017-ben még 2,4 milliárd forint volt az amúgy algyői székhelyű vállalkozás nyeresége. Maga a szállodát működtető Dél-Alföld Consulting viszont öt éve folyamatosan veszteséges, 2018-ban 28 millió forint mínuszt hoztak össze. Ezt kompenzálhatja, hogy a magyarepitok.hu cikke szerint az ország autópályáinak nagy részében viszont benne van a Délút munkája, így nem csoda, hogy összességében jelentős profitot érnek el.

Mindenre kaptak támogatást

Például áprilisban készült el a 47-es főút 3,2 kilométeres hódmezővásárhelyi keleti elkerülő szakasza, a beruházás uniós és állami támogatással, 1,84 milliárd forintból valósult meg, a kivitelező a Délút volt. Májusban pedig Duna Aszfalt, a Hódút, illetve a Délút kivitelezésében elkészült az 5 kilométeres nagylaki elkerülő út 3,3 milliárd forintból. Az ünnepélyes átadón Lázár János, a térség országgyűlési képviselője is beszédet mondott. A cégcsoport tulajdonában van a Sun City szabadidős vízisportközpont is Hódmezővásárhely mellett, amely 2013-ban nyílt meg többek között 47 millió forintos pályázati pénzből.

A cégalapító Juhász Sándor - most már fiai a tulajdonosok - amúgy a Algyő SK nevű klub elnöke is, a focicsapat éppen most nyerte meg a megyei bajnokságot. A műanyag flakonokat, kannákat és kupakokat gyártó HÓD Plast Kft. is sorra nyeri el az uniós és hazai támogatásokat, legutóbb 126 millió forintot kapott a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül kapacitás bővítésre. Rekord évet zártak tavaly: az árbevétel átlépte az egymilliárd forintos határt, a profit pedig 209 millió forint lett.

A sok elnyert közbeszerzés tavaly gyanús lett Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely új polgármesterének is, aki Horváth András volt adóhatósági szakértőt kérte fel arra, hogy világítsa át az önkormányzati közbeszerzéseket. A keleti elkerülő út 3,2 kilométeres szakaszának megépítésére például jelentkezett még a Strabag és a Colas Zrt. is, de a Délút lett a nyerő. "Ha jól emlékeszem, a multik nem feleltek meg a környezetvédelmi előírásoknak, míg a Délút igen" - mondta a hvg.hu-nak Horváth. Makón is a Délút építkezik, a fideszes Farkas Éva Erzsébet polgármester február végén írta alá a 750 millió forintos kivitelezési szerződést az ottani utak, csatornák megépítésére.

Bőven lesz miből kifizetni a 60 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást a Hercegasszony kastély bővítésére, hiszen a Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelet alá tartozó MTÜ által meghirdetett Kisfaludy pályázatok forrása a 2020-as költségvetésben turisztikai fejlesztési célelőirányzat néven szerepel és 30,7 milliárd forint szerepel ezen a költségvetési soron. Ez idén még csak 15 milliárd forint volt. A pályázatok legnagyobb nyertesei azonban 2-3 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kaptak luxusszállodák építésére. Ilyen lesz például a szántódi Balaland hotel is. Itt a helyi képviselő-testületnek májusban arról is tárgyalnia kellett, hogy a Balaton-parti gigaberuházás látványterveit miként lehetne összhangba hozni a helyi építési szabályzattal.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krislaci, 2019.06.27 07:38

Azt szokták mondani, hogy a kutya is oda szarik, ahol már van egy halom.
Így működik a Nemzeti Tolvajlás Rendszere is: akár a legostobább, legátlátszóbb indoklással, de ők kapják a legjobban fizető (értsd: pofátlanul túlárazott) munkákat, főleg uniós pénzből.
Mióta az alig sem szerethető Ráhelke szökkent a szélesen értelmezett nemzeti túrizmus élére, a magyarok adójából számolatlanul, milliárd számra ömlenek a vissza nem térítendő állami támogatások erre a területre. Érdekes, de nem meglepő, hogy ezek az ajándék pénzek is a közismert strómanokat találják meg.
Persze, a Bossz, és Ráhelke is megkapja a magáét.
Remélem, ez utóbbi, majd a számonkérés idején is meg fog történni!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html