Új gyáregységet adott át Békéscsabán egy német multicég

Egymilllió eurós beruházással 1400 négyzetméteres új gyártócsarnokot adtak át az autó- és elektronikai iparban működő Hirschmann Car Comunication Kft. békéscsabai telephelyén pénteken.
MTI-Eco, 2016. október 7. péntek, 14:43
Fotó: Napi.hu

A békéscsabai működésének 25. évfordulóját ünneplő cég a fejlesztés révén csaknem 70 új munkahelyet teremtett, és további 15-20 ember felvételét tervezi a közeljövőben.

Peter Inzenhoffer ügyvezető igazgató felidézte: a helyi partnerekkel együttműködésük már 1972-ben elkezdődött.
A cég rádióantennák gyártásával kezdte, a '90-es évek végén kapcsolódtak be az autó-, 2006-ban pedig az elektronikai iparba.

Ludwig Geis, a Hirschmann Car Communication GmbH ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a gyártási módszerek megtervezése mellett a teljes gyártási folyamat is Békéscsabán zajlik, Németországban már nincs is meg ehhez az infrastruktúra". A vállalat évente több mint 35 millió terméket gyárt, amelyet Európába, Ázsiába és Amerikába szállítanak. A beruházás révén a kapacitást várhatóan tíz százalékkal tudják növelni - mondta.

Szarvas Péter (független) polgármester a város egyik legnagyobb munkáltatójának nevezte a csaknem 600 dolgozót foglalkoztató Hirschmann Car Comunication Kft.-t.

A Hirschmann Car Communication Kft. értékesítési nettó árbevétele 2015-ben 12,8 milliárd forint volt az előző évi 11,2 milliárddal szemben. Adózott eredménye 2015-re az előző évi 436-ról 705 millió forintra nőtt.

A stuttgarti központtal működő, 1924-ben Richard Hirschmann által alapított cég Németországban és Békéscsabán rendelkezik saját termelő üzemekkel. A társaság autóipari érdekeltsége olyan cégeknek szállít, mint például a Mercedes, vagy a Wolkswagen.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK