Újabb bank zár be fiókokat Magyarországon

Bezárja tizenhárom ügyfélcentrumát az Axa, a bank vezetését új szakember veszi át.
NAPI, 2012. március 2. péntek, 14:32
Fotó: Napi.hu

A hazai jelzáloghitel-kihelyezés ellehetetlenülése és a kedvezőtlen középtávú kilátások miatt az Axa Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe március közepétől ügyfélcentrumait fokozatosan összevonja, erőforrásait átcsoportosítja. Ezzel párhuzamosan a bank irányítását új vezető veszi át. A társaság a jövőben a meglévő hitelállomány gondozására, a kormányzati árfolyam-rögzítési program támogatására és betétgyűjtésre fordítja majd erőforrásait - közölte pénteken az Axa. Azt egyelőre nem tudni, hány munkahely szűnik majd meg, de a társaság közlése szerint az a cél, hogy minél több munkatársuk megőrizze munkáját.

A kiadott közlemény szerint "a pénzügyi szolgáltatók tevékenységét érintő, jelenlegi nehéz környezetben a bank felülvizsgálta üzletágait és szervezetét. A költséghatékonyság fenntartása érdekében a menedzsment úgy döntött, hogy az országos ügyfélcentrum-hálózatot összevonja, és 13 ügyfélcentrum tevékenységét fokozatosan megszünteti. Július 1-jétől az AXA  - a direktbanki lehetőségek mellett - Budapesten kettő, Debrecenben, Győrött, Pécsett és Kecskeméten pedig egy-egy kiemelt regionális központtal áll majd ügyfelei rendelkezésére". A regionális központok július 1-je után is tovább folytatják a bank meglévő jelzáloghitel-állományának gondozását és a betétgyűjtést is.

A bezárandó ügyfélcentrumok
2012. március 14-én bezáró ügyfélcentrumok
(utolsó nyitva tartási nap: 2012. március 14.)

  • Szolnok, Ságvári E. körút 8.
  • Zalaegerszeg, Iskola köz 6-8.

2012. április 1-jén bezáró ügyfélcentrumok
(utolsó nyitva tartási nap: 2012. március 30.)

  • Budapest, III. kerület, Bécsi út 136. Stop.Shop
  • Budapest, IV. kerület, Árpád út 48-50.
  • Budapest, XIII. kerület, Váci út 18.
  • Budapest, IX. kerület, Lechner Ödön fasor 1.
  • Budapest, XIV. kerület, Örs vezér tere 2.
  • Budapest, XV. kerület, Szentmihályi út 131., Pólus Center

2012. július 1-jén bezáró ügyfélcentrumok
(utolsó nyitva tartási nap: 2012. június 29.)

  • Budapest, XII. kerület, Alkotás utca 11.
  • Budapest, VIII. kerület, Harminckettesek tere 6/A.
  • Dunaújváros, Vasmű út 21.
  • Szeged, Kelemen László utca 7.
  • Miskolc, Corvin u. 1-3.

Az összevonások kapcsán a jelenlegi ügyfeleknek teendője nincs, ám ha nem levélben, telefonon vagy az interneten akarják tartani a kapcsolatot a bankjukkal, azt a jövőben a regionális központokban tehetik meg.

Az ügyfélcentrumok, majd fokozatos összevonásuk után a regionális központok ugyanakkor kibővített ügyintézői létszámmal és meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket annak érdekében, hogy a kormányzati árfolyamrögzítési program által kínált lehetőséget figyelembe véve megtalálják az ügyfél számára legjobb megoldást.

A közlemény hangsúlyozza: az Axa hosszú távon elkötelezett a magyar pénzügyi piac és az ügyfelei iránt. Miközben a csoport csoport Magyarország többi üzletágát (biztosító, egészségpénztár, nyugdíjpénztár) továbbra is Jacques Maire irányítja, a bank vezetését  Albert Roggemans veszi át. A belga állampolgárságú vezető mostani pozícióját megelőzően közel negyven évig dolgozott az ING lakossági bankjánál, ahol hitelezési és értékesítési területen tevékenykedett. A szakember az elmúlt három évben az ING Románia vezérigazgatójaként dolgozott.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

elmufioka, 2012.03.03 00:38

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laurea, 2012.03.02 21:40

@elmufioka:
mióta van számlád náluk?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

elmufioka, 2012.03.02 19:21

@Ordog666:
Nem teljeskörű szolgáltatás?
Én elég jól elvagyok az Axa lakossági betéti számlámmal, ami a mindenkori jegybanki alapkamat -0,5% százalékon kamatozik BÁRMIFÉLE LEKÖTÉS NÉLKÜL, napi kamatjóváírással. Engem rohadtul nem érdekel, hogy mindent el tudok intézni neten és telefonon, de nincs hol csapkodnom az asztalt a nemlétező problémák miatt. :P
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ordog666, 2012.03.02 14:48

Mikor lesz már amikor a nem teljeskörű banki szolgáltatásokat nyujtó szervezeteket páros lábbal kirúgják ? ? ? ? ? ? Multi bankokra szükségünk van , de akik csak tőkét akarnak kivonni a magyar gazdaságból azok mehetnek a rosszemlékű pénztárak után. Betétgyüjtésre én is vállalkozom helyettük. Rohadtul fog hiányozni a konkurrencia.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html