Újabb frontot nyitott a kormány - cégek perelhetik az államot

A parlament megszavazta, állami kézbe kerül a tankönyvterjesztés után a -kiadás is. Az államosításra 53 milliárd forintot áldozna a kormányzat. Az ellehetetlenülő kiadók és nyomdák kártérítési pert indíthatnak az állam ellen.
Napi.hu, 2013. december 17. kedd, 12:18
Fotó: Napi.hu

Ha a törvényt a jelenlegi formájában fogadja el a parlament, akkor várhatóan számos kiadó indít kártérítési pert - idézte Szarvas-Ballér Juditot, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének (TVOT) elnökét az eduline.hu a Magyar Nemzet mai cikkére hivatkozva a tankönyvellátást állami kézbe vevő javaslattal kapcsolatban, amit vasárnap nyújtott be a parlamentnek Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, és amit ma el is fogadtak a képviselők.

Az érdekvédő azt mondta: alapvető kérdéseket hagy homályban a törvény, nem derül ki mi a kiadók dolga ezentúl, hogyan alkalmazkodjanak a változásokhoz. Nem tudni például, mi lesz azokkal a készülő és elkészült könyvekkel, amelyeket a következő tanévre szántak.

Mi lesz a cégekkel?

Aggályosnak nevezte, hogy a tankönyvvé nyilvánítás eljárásának menetéről semmit nem tudni, mert azt egy majdani rendeletben fogják rögzíteni. Úgy fogalmazott: sok százmillió forintot dobnak ki az ablakon, ha az iskolák által az idei tanévre berendelt tartós tankönyvekre - amelyeket négy évig lehet használni - a következő tanévben mégse lesz szükség.

A Nyomda- és Papíripari Szövetség a központosítás kapcsán jelezte: ellehetetlenítik annak a 20-25 nyomdának a működését - köztük például a 450 éves múlttal rendelkező Alföldi Nyomdáét (képünkön) -, amelyek meghatározó tevékenysége a tankönyvgyártás.

Egyen tananyag, egyen tankönyv?

A Magyar Nemzet azt írta: a teljes közoktatási tankönyvgyártás és -ellátás rendszerének állami kézbe vételére a hírek szerint 53 milliárd forintot kíván fordítani a kormány, amely több, mint a tankönyvkiadás elmúlt hatvanéves támogatása összesen.

A Világgazdaság azt írta: Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint sérül a pedagógusok módszertani szabadsága, nem lesz az iskoláknak tényleges autonómiája, s nem mindegy, hogy egy szabolcsi faluban vagy a főváros II. kerületében milyen módszer és tankönyv alapján tanítják a gyerekeket - írta az eduline.hu.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

VoIe, 2013.12.17 22:50

@Abbe: "Azt ugyan nem tudom, hogy mi a helyzet akkor, ha az a gonosz EU köti az ebet a karóhoz és közli, hogy állami, sőt Nemzeti mérnök csak állami pénzből dotált munkán dolgozhat, és nincs Eu-s lóvé."

ha ilyet kitalalnak, az egyertelmu tamadas lesz Mo ellen, ezert mar masnap indul a bekamenet brusszelbe, mert nem leszunk gyarmat! :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2013.12.17 22:10

@homeros: Nézd a pozitív oldalát. Nemzeti koporsókészítő már van.
Most jön a nemzeti mérnök.
Azt ugyan nem tudom, hogy mi a helyzet akkor, ha az a gonosz EU köti az ebet a karóhoz és közli, hogy állami, sőt Nemzeti mérnök csak állami pénzből dotált munkán dolgozhat, és nincs Eu-s lóvé.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

homeros, 2013.12.17 14:32

@Zodiakus: "Egy kormányrendelet szerint az uniós beruházások terveit csak állami tervező irodák szállíthatnák."

a kommunizmusra áttérés útja rögös...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2013.12.17 14:28

@homeros: Az állam leesik!!!
Eddig a szocializmust építettük,most meg már a kommunizmus útján robogunk???
Húhhhh.Ez igen!!!A következő sarkon túl már maga a Kánaán!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

homeros, 2013.12.17 14:23

a kommunizmusra áttérés útja rögös...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html