Újabb változás az Eximbank vezetésében

Dancsó Józsefet nevezte ki az alapítói jogokat gyakorló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Eximbank operációs vezérigazgató-helyettesének és az igazgatóság tagjának február 1-től - adta hírül a bank.
Domokos László, 2018. február 2. péntek, 15:39

A bejelentés szerint Puskás András üzleti vezérigazgató-helyettes távozik az Eximbank vezetőségéből, a pályafutását a hazai pénzügyi piac meghatározó kereskedelmi bankjánál folytatja tovább.

December 31-én síelés közben meghalt Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója, azután átmenetileg a bank vezetésével Puskás Andrást - aki 2000-ben végzett a Közgázon, és Rogán Antal tárca nélküli miniszter bizalmasaként híresült el, mivel 2005-2014 között Belváros-Lipótváros alpolgármestere volt - bízták meg, aki most távozott.

Dancsó József (képünkön) 49 éves, 1993-ban közgazdászdiplomát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügyi-áruforgalmi szakán, 1995-ben egyetemi doktori címet szerzett. Az egyetem befejezése után, az 1990-es évek elejétől a pénzvilágban kezdte pályáját, a Konzumbankban, majd a Kereskedelmi és Hitelbank orosházi és szarvasi fiókjában dolgozott, ezt követően az OTP dél-alföldi régióját irányította. Fideszes országgyűlési képviselő volt 1998-2014 között, majd a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke lett 2014. februártól. 2017. november 1-jétől az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) beolvadt a MÁK szervezetébe, a nemzetgazdasági miniszter pedig a kincstár vezetésével Dancsó helyett Mészáros Józsefet, az ONYF korábbi főigazgatóját, a MÁK átalakításáért felelős kormánybiztost bízta meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK