Webáruházat nyitott az Electro World volt tulajdonosa

Digidog.hu néven új műszaki-elektronikai webáruházat nyitott Budapesten az Electro World (EW) Magyarország Kereskedelmi Kft. egykori tulajdonosa, Szarvadi Lóránd.
Hőnyi Gyula, Túrós-Bense Levente, 2011. október 19. szerda, 08:18
Fotó: Napi.hu

Az elsősorban online értékesítésre épülő áruház első tagja a Market Centerben már látogatható, a második egység az Allee bevásárlóközpontban, a nemrég bezárt EW helyén nyílik majd − tájékoztatta a Napi Gazdaságot a romániai üzletember.

A 300 ezer eurós alaptőkéjű Digidog.hu Zrt.-t. még júniusban jegyezték be Budapesten, a vállalkozásban 10 százalékos tulajdonrésze van Maurer Andornak, az EW és a Media Markt-csoport volt ügyvezetőjének, a fennmaradó 90 százalék pedig Szarvadi tulajdona. Az üzleti modell alacsony költségszintre épül, ezért mindössze két offline üzlet szolgálja majd ki az online áruházat − mondta Szarvadi, aki szerint nem az árral, hanem elsősorban profi szolgáltatással és minőségi készlettel kívánnak konkurálni a piacon.

A 2200 négyzetméteres, raktárként is szolgáló showroomra félmillió eurót fordított az üzletember, a várhatóan november első hetében nyíló második egység is hasonló költségvetésből valósul majd meg. Az árukészlet jelentős részét egyelőre romániai szállítóktól, elsősorban a Domótól szerzik be, de folyamatosan tárgyalnak magyarországi beszállítókkal is.

Szarvadi ugyanakkor cáfolta azt a piaci hírt, mely szerint az általa alapított romániai Domo közvetve vagy közvetlenül a magyar piacra lépne. Mint mondta: kész lenne ugyan átadni az újonnan létrehozott cég többségi tulajdonát, a Domóban 75 százalékban tulajdonos briteknek azonban egyelőre nem vonzó a magyar elektronikai piac.

Újabb vizsgálat az EW-nél
A Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálja a privatkopo.hu internetes újság információi szerint az Electro World Magyarország Kft.-t és a csoporthoz tartozó cégeket. A hatóság 400 milliós csalás, valamint közel 600 millió forint értékre elkövetett sikkasztás gyanúja miatt kezdte a vizsgálatot. Az Electro Worldnek ma már semmi köze Szarvadi Lórándhoz, a cégből 2010 nyarán Polgár Csaba vásárolta ki az üzletembert, a vizsgálatok az ez utáni időszakra fokuszálnak.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK