A magyarországi élelmiszer-kiskereskedelem átlagárai 6 százalékkal emelkedtek az idei első negyedévben, a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva. Ez a második legnagyobb drágulási ütem Európa vizsgált 21 piaca között, a törökországi 12 százalék után. Átlagosan a huszonegy országban 5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak - állapította meg a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat.

Az élelmiszer, háztartási vegyiáru és kozmetikum bolti forgalma összesen 5 százalékkal nőtt hazánkban. Mennyiséget tekintve 1 százalékkal kevesebb árut adtak el az üzletek idén január-márciusban, a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva. Magyarország mellett tizenegy további országban csökkent a mennyiségi értékesítés. Ebből a szempontból kiemelkedik, hogy Görögországban 5, Csehországban és Portugáliában 4-4 százalék mínuszt regisztráltak a piackutatók.

"Most már négy egymás után következő negyedévben nőtt átlag 5 százalék körül az európai élelmiszer-kiskereskedelem bevétele. Az előző két év során kisebb, plusz 2-3 százalékos mutatók jellemezték ezt a piacot " - állapítja meg a Nielsen tanulmánya. - "A legnagyobb növekedést elért országok 2012 első negyedévben Törökország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország. Két országban pedig, Svájcban és Görögországban érték szempontjából csökkent a bolti forgalom 4, illetve 3 százalékkal. Az erős svájci frank és a gyenge euró ugyanis arra ösztönzi a svájci fogyasztókat, hogy az eurózóna országaiba járjanak át vásárolni".

Az élelmiszer-kiskereskedelem átlagárai tíz országban emelkedtek 4 százalék feletti mértékben, idén január-márciusban, a múlt év első három hónapjához viszonyítva. A fogyasztók viselkedését jelentősen befolyásolja, hogy miként alakulnak az árak. Az élelmiszerek drágulása az első vagy második legfontosabb gondot okozza a megkérdezettek több mint 20 százaléka számára Lengyelországban, Franciaországban, Csehországban és Belgiumban. Magyarországon a válaszadók 19 százaléka jelezte aggodalmát az emelkedő élelmiszer-árak miatt.