Egy szerencsétlenül járt informatikus robotkutyákkal keresne meg egy kidobott merevlemezt. A hardveren rengeteg bitcoin van – írja a hvg.hu.

Egy fiatal newporti informatikus, James Howells még mindig nem állt le, továbbra is elszántan kutatja azt a merevlemezt, amin állítása szerint körülbelül 8 ezer bitcoin lapul. A winchesternek azonban nyoma veszett, mivel a férfi egy szerencsétlen húzás miatt kidobta.

A történetről idén januárban jelentek meg hírek. Ezekből derült ki az is, hogy Howells még a nagy bitcoin-őrület előtt, több mint egy étvizeddel ezelőtt ismerkedett meg a digitális pénzeszközzel. A férfi el is kezdte gyűjtögetni, és az idő múlásával több mint 8 ezer ilyen digitális pénzre tett szert. A bitcoint egy erre a célra vásárolt winchesteren őrizte, azzal a 64 karakterből álló kulccsal együtt, ami a mesés vagyon eléréséhez szükséges kódot tartalmazza.

Pár éve Howells azonban nagytakarítást tartott, és a régi HDD-k közül többet is kidobott – azt is, amelyiken a rengeteg bitcoin van.

A peches tulaj, mivel azóta is képtelen megemészteni a történteket, elkeseredetten kutat a kidobott merevlemez, és a rajta lévő bitcoin után. Az ugyanis – az aktuális árfolyammal számolva – még mindig óriási vagyont, nagyjából 180 millió dollárt (kb. 70 milliárd forintot) ér.

Howells úgy véli, hogy a lemez valahol Newport szeméttelepén van, a helyzetet azonban nehezíti, hogy csak ezen a területen több mint 110 ezer tonna hulladékot tárolnak.

A férfi azonban elhatározta: robotkutyákat bevonva folytatja a keresést.

Az informatikusnak ehhez összesen 11 millió dollárra van szüksége. Azért ennyire, mert ekkora összegből tudná beszerezni a jelenleg elérhető legfejlettebb fejlesztéseket, a Boston Dynamics Spotját. Az öröm az ürömben, hogy egy kockázati tőkebefektető biztosítaná a kereséshez szükséges pénzt, ám a terv fontos része, hogy a newporti városi tanács engedélyt adjon a hulladéktárolóban való munkához. Erre azonban még nem került sor.