Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felméréséből kiderült, hogy az Európai Unió tagállamai nem tesznek eleget annak érdekében, hogy az idősebb, és a kiszolgáltatott betegek is képesek legyenek digitálisan elérni a szükséges egészségügyi információkat.

A felmérés szerint az uniós országok 90 százaléka rendelkezik elektronikus egészségügyi rendszerrel, azonban csak kevesebb mint felének van digitális oktatási és befogadási terve, amely támogatja az embereket az összetett rendszer használatában.

A többi tagállam egyelőre nem tette meg a megfelelő intézkedéseket a rászorulók felzárkóztatására – számolt be a WHO közleménye alapján az Euronews.

A WHO kiemelte, hogy a Covid-19 idején széles körben terjeszkedő digitalizációs folyamat azóta is zajlik, és a betegek egyre többször az online platformokon és alkalmazásokon keresztül tájékozódnak az egészségügyi adataikról, így kiemelten fontos, hogy az egészségügyi szolgáltatásokat leggyakrabban igénybe vevők – az idősek – is könnyedén el tudjanak igazodni az új rendszerben.

Az Egészségügyi Világszervezet arra kérte az európai országokat, hogy segítsék az idősebb és veszélyeztetett személyeket, hogy az információk online térbe kerülése ne okozzon nehézséget egyes polgároknak.
Szomorú irónia, hogy gyakran éppen a korlátozott vagy semmilyen digitális készséggel nem rendelkező emberek azok, akik a legtöbbet profitálhatnak a digitális egészségügyi eszközökből és beavatkozásokból, például az idősek vagy a vidéki közösségek

– mondta Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója. Hozzátette, hogy a digitális egészségügyi eszközökhöz való hozzáférés csak akkor hasznos, ha tudjuk, hogyan kell használni őket.

A WHO a felzárkóztatás részeként elengedhetetlennek tartja az olyan alapvető lépéseket, mint az írni-olvasni tudás oktatását, a szélessávú internethez való hozzáférés biztosítását, valamint az adatokhoz való hozzáférés javítását is.

Jó példa erre az Egyesült Királyság egyik városa, Leeds, ahol a közkönyvtárak a díjmentes digitális hozzáférésen felül segítséget is nyújtanak az idős polgároknak, hogy megtanulják használni a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat applikációját.

Míg egyes tagállamok, amelyek fejlett digitális infrastruktúrával és szilárd adatvédelmi és egészségügyi adatirányítási keretekkel rendelkeznek, gyorsan tudtak alkalmazkodni a világjárvány igényeihez, másoknak nehézséget okozott a digitális technológiákban rejlő lehetőségek teljes körű kiaknázása

– áll a WHO jelentésében.

Az EU digitális egészségügyi nyilvántartással rendelkező országai szerint azonban a finanszírozás mellett a kapacitás és a jogbizonytalanság is nagyban akadályozza a rendszerek fejlesztését, és a régió országainak mindössze 15 százaléka rendelkezik a kormány támogatásával működő egészségügyi programokkal.

A európai régióban az országok több mint kétharmada használ távgyógyítást vagy távoli betegmegfigyelést, és több mint a fele új jogszabályokat vagy új politikát vezetett be a távgyógyítás támogatására a COVID világjárvány idején.

Ez is része annak a széleskörű törekvésnek, hogy kezeljék az európai orvoshiányt azáltal, hogy lehetővé teszik az orvosi tanácsadás távoli igénybevételét, a Covid-járvány idején pedig szintén hasznosnak bizonyult a lehetőség, hogy érintkezésmentesen kaphattak szakvéleményt a betegek.

A WHO kiemelte, hogy a digitális egészségügyi rendszereknek még bőven van hova fejlődniük, és hosszú út előtt állnak az Európai Unió országai is a nyilvántartás tökeletesítésében.

Halálra isszák magukat az európaiak

Európában fogy a legtöbb alkohol, ami jelentősen növeli a kontinensen lakók daganatos megbetegedésének kockázatát. Bővebben --->