Az október 11-i után egy újabb, de X1-es osztályú, vagyis erősebb napkitörést észlelt az Egyesült Államok Űridőjárás-előrejelző Központja (SWPC) október 28-án, csütörtökön – jelentette a Space.com nyomán a hvg.hu.

A jelenség első hulláma még aznap rádióhullámos zavart okozott Dél-Amerikában. A második hullámmal érkező töltött részecskék néhány napra rá, szombat/vasárnap környékén érhetik el bolygónkat, elsősorban geomágneses vihar formájában.

Ez az ötfokozatú skálán G3-as erősségűnek ígérkezik a szakértők szerint.

Ha az ilyen események közvetlenül a Föld felé irányulnak, akkor a rádió- és műholdas kommunikációban zavar keletkezhet, emellett felerősíthetik a sarki fényt.

Az erősebb kitöréseknél 1 millió kilométer/órás sebességgel lökődhetnek ki a töltött részecskék, melyek általában néhány nap alatt elérik a Földet.

A kitöréseket egy betűrendszer szerint osztályozzák a szakemberek: a C-s viharok viszonylag gyengék, az M-sek a közepesek, míg az X-osztályúak a legerősebbek. Ilyet regisztráltak most csütörtökön is.