Az egészségügyi minisztérium egészen hétfőig a legmagasabb szintű, úgynevezett vörös figyelmeztetést adta ki Bolzano, Brescia, Campobasso, Firenze, Frosinone, Latina, Milánó, Palermo, Perugia, Rieti, Róma, Torinó, Trieszt, Velence, Verona és Viterbo városára és térségükre – írja az MTI az olasz hőhullámról.

Nyár eleje óta a hatodik alkalommal rendelnek el riadót a rendkívüli hőség miatt, mely a tárca felhívása szerint nem csak az idősekre, betegekre és gyermekekre lehet veszélyes, hanem a egészségesek számára is.

A legmelegebbet az umbriai Perugiában, Rómában és a szicíliai Palermóban várják. Utóbbiakban a hőmérő higanyszála 40 Celsius-fok felé emelkedhet, miután az utóbbi napokban is 36 és 38 fok közötti értékeket mértek.

A Coldiretti termelői szövetség adatai szerint idén júniusban a hőmérséklet 2,88 Celsius fokkal volt magasabb az 1800 óta júniusban mért történelmi átlaghoz képest, júliusban pedig 2,26 fokkal. Január és augusztus között negyvenöt százalékkal kevesebb csapadék esett az utóbbi több mint tíz év átlagmennyiségéhez képest. Az előrejelzések szerint a jövő hét elején a kánikulát helyszíni viharok válthatják, de azok se pótolhatják a krónikus esőhiányt.

Hatalmas turistatömeg érkezhet Olaszországba

A hőség ellenére péntektől hétfőig csúcsforgalmat várnak az autósztrádákon, elsősorban Olaszország keleti határszakaszain, valamint a városokból a tengerre vezető útvonalakon.

 

 

 

A Coldiretti felmérései szerint 22 millió olasz megy szabadságra augusztusban, amely a hagyományos nyári főszezonnak számít. Többségük az augusztus 15-re eső Nagyboldogasszony ünnepe napjaiban vakációzik; Az emberek 53 százaléka legfeljebb egy hét nyaralást engedhet meg magának, 30 százalék pedig legfeljebb két hetet. Az olaszok több mint nyolcvan százaléka belföldi nyaralást választott.

Európában sok helyen korlátozzák a klímahasználatot

Spanyolországot is újabb hőhullám érte el a héten, olyan erős, amelynek már nevet is adtak, Zoé lett a keresztségben. A 40 fokos hőmérséklet miatt a klímák energiafogyasztása megugrott, ezért kellett visszafogni a felhasználást. Ennek értelmében egyetlen vállalkozás sem hűtheti 27 Celsius-fok alá a belső tereket, és télen sem fűthet 19 Celsius-fok fölé. Hasonló intézkedést már Olaszország is bevezetett, mivel akadoznak az orosz földgázszállítások.

Az ilyen korlátozások nem teljesen újak Európában – a spanyolországi középületek üzemeltetőitől, a kórházak kivételével, már most is a 27 fokos hűtési határértéket írtak elő –, Olaszországban már májusban korlátozták a klímahasználatot. Németországban pedig újabb és újabb szabályokat vezetnek be.