Amennyiben Trump kihívója, Joe Biden megnyeri az elnökválasztást, Menendez minden bizonnyal a bizottság elnöke lesz, vagyis jelentős befolyása lesz az amerikai külpolitikára. Ezért figyelemreméltó, mennyire súlyos hibaként írja le, hogy Trump - más autoriter vezetők mellett - barátságosan viszonyult Orbánhoz, aki szerinte leépítette a magyar demokráciát, és kiszolgáltatta az oroszoknak nemcsak saját országát, de a NATO-t és az Európai Uniót is - idézi a dokumentumot a hvg.hu.

A jelentésben Vlagyimir Putyin orosz elnök, a szaúdi Mohamed bin Szalman, a török Recep Tayyip Erdogan és az észak-koreai Kim Dzsong Un szerepel azok között, akiket Trump barátaiként kezelt annak ellenére, hogy elnyomó rendszereket vezetnek. Velük egy lapon, külön fejezetben tárgyalja a magyar helyzetet.

"2010 óta Orbán vezetésével Magyarország visszafordult a demokrácia útján. Az Obama-elnökség emiatt magas szintű kétoldalú kapcsolatokat nem tartott fenn. viszont igyekezett segíteni a sajtószabadságot a független média és civil szervezetek támogatásával" - olvasható a jelentésben.

Ehhez képest a Trump-kormányzat félretette a demokratikus aggályokat, és elfogadta az Orbán-rendszert. Ezt azzal magyarázták, hogy így próbálják elkerülni, hogy Orbán Oroszországhoz és Kínához közeledjen, ami ennek ellenére megtörtént. A riportban veszélyesnek értékelték a keleti nyitás politikáját, az orosz tőke benyomulását, a hírszerzési együttműködést oroszokkal, a Nemzetközi Befektetési Bank (IIB) megjelenését Budapesten, valamint a szoros energetikai köteléket.

Menendez említette a Freedom House jelentését a magyar demokrácia leépüléséről, és felsorolta az aggályos területeket: az ellenzék korlátozását, a médiát, a tudományt és felsőoktatást, a civil szervezeteket, a menekülteket és a magángazdaságra nehezedő nyomást.

Egy folyamatban lévő ügylet alapján a magyar honvédség légvédelmi rakétarendszert vesz az Egyesült Államoktól nagyjából 74 milliárd forint értékben. Ezt a beszerzést többen úgy értékelik, hogy - Németországhoz hasonlóan - ezzel próbálja Orbán megvenni az amerikaiak jóindulatát. Amennyiben az amerikai külpolitikát a demokraták, köztük Menendez alakítja a továbbiakban, ez a manőver aligha lesz elegendő - értékelnek a hvg.hu-n.