A tárca pénteken bemutatott elemzése alapján a kimagasló növekedés elsősorban annak tulajdonítható, hogy több szektorban az április-júniusi időszakban hozták be a hosszúra nyúlt kemény tél miatti lemaradást. Az Európai Unió legnagyobb gazdaságát mindenekelőtt az építőipari beruházások és a lakossági fogyasztás bővülése élénkítette a legtöbb elemzőnél derűlátóbb minisztérium szerint.

Az elemzői konszenzus szerint 0,6 százalékos növekedés volt a második negyedévben. A német statisztikai hivatal augusztus 14-én közli az első becslését.

Az év első három hónapjában csupán 0,1 százalékkal nőtt a német gazdaság, részben éppen a kemény tél miatt. A gazdasági minisztérium szerint a tavaszi, nyár eleji felfutás után mérsékeltebb ütemű növekedés várható. Az év egészét tekintve főleg a német gazdaság egyik fő hajtóerejének számító export lendülete lanyhul, mert gyengül a konjunktúra az euróövezeten kívüli piacokon, amelyek eddig ellensúlyozták az euróövezeti recesszió hatását, a közös pénzt használó uniós tagországok térsége pedig csak lassan emelkedik ki a gazdasági válságból.

A kormány 2013-ra 0,4 százalékos GDP-növekedést jósol, a Bundesbank azonban csak 0,3 százalékos növekedést tart valószínűnek. A vezető kutatóintézetek tavasszal készült közös előrejelzése alapján 0,8 százalékkal bővül a német gazdaság az idén. 2012-ben 0,7 százalékkal nőtt a német GDP.

QP | Quality Placement