Oroszország vezetése azzal került szembe, hogy miközben újra növekedésnek indultak a koronavírus-fertőzések, nem igazán halad az emberek tömeges oltása. A Kreml úgy próbálja fékezni a járvány terjedését, hogy eközben nem akarja idegesíteni az embereket, akiket váratlanul érne, hogy miközben azt hitték, lassan túljutnak a pandémia nehezén, éppen ellenkező a helyzet. A gond az, hogy még a bennfentesek is attól tartanak, hogy ez a mutatvány nem fog sikerülni – derül ki a Bloomberg cikkéből.

A hivatalos, de nem nyilvános statisztika azt mutatja, hogy Oroszországba megérkezett a koronavírus-járvány harmadik hulláma – tudták meg az amerikai hírügynökség sajtómunkásai két neve elhallgatását kérő informátortól. A Kreml és a kormány propagandasajtója hónapok óta azt harsogta, hogy az orosz vezetés, élén Vlagyimir Putyin államfővel kontroll alatt tartja a járványt, ami elvette az amúgy is eléggé oltásszkeptikus oroszok kedvét az oltakozástól. Úgy gondolhatták, ha nincs vírus, nincs probléma, minek szúrassák meg magukat.

QP | Quality Placement

Eközben Moszkvában a fertőzések hétnapos átlaga január óta nem látott magasságba szökött, több új esetet jegyeznek, fel, mint az Egyesült Királyságban összesen, miközben a brit sziget lakossága több mint ötszöröse az orosz fővárosénak. Az országos helyzet még nem romlott, naponta 9000 új esetet jegyeznek fel, miközben decemberben 30 ezren érték el a csúcspontot. Oroszország magabiztosnak mutatja magát a járvány kezelésében, miután Putyin elzárkózott attól, az elmúlt hónapokban a 2020 tavaszi egy hónapos kényszerszabadság után újabb korlátozásokat rendeljen el. Ez használt a gazdaságnak, de nagyon magas halálozással járt.

Makacs nem

A kormány továbbra is ellenáll annak, hogy korlátozásokat vezessen be - legalábbis szóban. Valójában nemrégiben megtiltották több népszerű turistacélpont felkeresését, köztük a törökországi utazásokat, hogy csökkentsék az új vírusváltozatok behozatalának kockázatát. Az államfő a május 1. és 9. közötti időszakra munkaszünetet rendelt el, miután azt tanácsolták a szakértők, hogy korlátozza valahogy az emberek érintkezését és utazásait. Az új trendek azt mutatják, hogy a helyzet még nehezebbé válhat – mondta a Bloomberg forrásai szerint Anna Popova, az orosz közegészségügyi ellenőrző szervezet vezetője Putyinnak.


Eközben úgy tűnik, igen nehéz feladat meggyőzni az oroszokat arról, hogy oltassák be magukat. Moszkva városa ezer rubeles (4000 forint) ajándékkártyával csábítja oltakozásra a 60 éven felülieket. Az oroszok kétharmada azt mondta az utolsó független oroszországi közvélemény-kutató cég, a Levada Center legutóbbi felmérésén, hogy nem akarja magát beoltatni. Sokan úgy vélik, ha az állam nem kényszeríti őket, ez elég ok arra, hogy kerüljék a vakcinát – mondja Denis Volkov, a Levada elemzője.

Messze van a cél

Oltásközpontok működnek a nagy áruházakban, köztük a híres moszkvai GUM-ban, ahol ingyen szúrják meg az embereket. A tapasztalatok szerint azonban csak az első napokban voltak sorok az oltási helyek előtt. A 47 éves Eva Avenel Moszkva egyik külvárosából akkor utazott a városba beoltatni magát, amikor megtudta, hogy Putyin is ezt tette. Sajnos a barátait az elnök példamutatása sem tudta meggyőzni arról, hogy be kellene oltatniuk magukat. Az orosz lakosságnak eddig mindössze nyolc százalékát oltották be az első dózissal.

A 146 milliós országban 69 millió embernek kellene megkapnia az oltást vagy kellene átesnie a betegségen ahhoz, hogy kialakuljon a nyájimmunitás – véli Tatjana Galikova miniszterelnök-helyettes. Ehhez képest riasztóan kevés, hogy még csak 12,1 millióan kapták meg az első dózisukat. Putyin kiadta az ukázt, hogy őszre érjék el a nyájimmunitást, ám ezt nehezíti, hogy továbbra is kevés információ áll rendelkezésre a három hazai fejlesztésű vakcináról, ami növeli a bizalmatlanságot velük szemben. Sokszor az orvosok tanácsolják el az embereket az oltástól.