Lengyelországban tavaly azoknak a cégeknek az aránya, amelyek illegálisan alkalmaztak dolgozókat, 31 százalékról 43 százalékra nőtt. Ez részben a járvány hatása, részben azzal magyarázható, hogy túl magas közterhek rakódnak a foglalkoztatásra – írta a Business Insider Polska. A cégek tehát egyszerűen meg akarják spórolni a munkaerő árának egy részét.
Ebben a játékban az állam jár a legrosszabbul, az alkalmazottak és a vállalat osztozik azon, amit a járulékokon és adókon megspórolnak - Magyarországon nem kell bemutatni a módszert. Az Állami Munkafelügyelet (PIP) felhívta a figyelmet arra, hogy a feketemunkát leginkább azok a cégek alkalmazták, amelyeknek nem volt pénzük a válság miatt. Emellett úgy vélték, hogy a nehéz gazdasági helyzetben a hatóságoknak nem lesz energiájuk ellenőrizi a tevékenységüket.
Kapcsolódó
A kormány harcot hirdetett a szürkegazdaság, azaz a feketemunka ellen az újjáépítési programban, s ezért a munkaadó teljes mértékben felel mind költségében, mind büntetésben azért, hogy ha feketemunkásokat foglalkoztat. Az ilyen alkalmazottat el fogják a munkahelyéről bocsátani.
Legolvasottabb

Alaposan megugrott Magyarország ázsiója külföldön

Ez aztán a balatoni luxuslak: önfenntartó kastély 70 ezer négyzetméteren, egymilliárd kétszázmillió forintért

Messziről kerülje ezeket a strandokat, ha nem akar hányást, hasmarsot

Rozsdatemető lesz Magyarország? Júliustól koncesszióba kerül a fémhulladékok leadása

Háborús menekült medvék cammognak át az ukrán-magyar zöldhatáron
