A kínai statisztikai hivatal (NBS) hétfőn azt közölte, hogy a hetven legnagyobb városban az új lakások átlagára 10,3 százalékkal nőtt júniusban a májusi 10,7 százalékos emelkedés után éves szinten.
Havi összevetésben a lakásárak emelkedése 0,7 százalékról 0,6 százalékra mérséklődött.
Kapcsolódó
Kínában áprilisban már 50. hónapja drágulnak az új lakások annak ellenére, hogy az ország gazdasági növekedése lassul, és a kormány több intézkedést hozott annak érdekében, hogy visszafogja az ágazat bővülését.
Júniusban a vizsgált 70 városból 63-ban jegyeztek fel drágulást, májusban a szám 67 volt.
Ugyancsak hétfőn hozták nyilvánosságra, hogy a megkezdett lakásépítések száma júniusban 8,9 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit a májusban mért 4 százalék után.
Legolvasottabb

Rozsdatemető lesz Magyarország? Júliustól koncesszióba kerül a fémhulladékok leadása

Csőd fenyegeti a neves bútoráruház-láncot, mentik, ami még menthető

Leszakadt a híd, Gyula harmadfokú készültségben

Összeomlott a török líra, nem tartják tovább lélegeztetőgépen

Csodaszerként árulják, de csak még betegebb lesz tőle
