Vasárnap jelentette be az Európai Bizottság, hogy Magyarország esetében a kohéziós támogatások 65 százalékának felfüggesztését javasolják a jogállamisági eljárás folytatásaként. Brüsszel kifogásolja a magyar közbeszerzési rendszert, hiányolják a korrupcióellenes fellépést, valamint lépéseket várnak a piaci viszonyok helyreállítása kapcsán is.

Mindez azzal jár, hogy 3000 milliárd forintnyi támogatás kifizetését függesztik fel, ha a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács is így szavaz. Ehhez nem kell teljes egyetértés, hanem az EU teljes népességének legalább 65 százalékát kell képviselnie az egyetértő szavazatoknak. Lengyelországot viszont ki lehet húzni a listáról, legalábbis egyelőre.

„Lengyelország határozottan ellenezni fogja, hogy az európai intézmények megfosszák Magyarországot az uniós forrásoktól” – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök vasárnap az MTI szerint.

A lengyel miniszterelnök természetesnek nevezte, hogy Varsó minden erőből ellenezni fogja az európai intézmények minden olyan intézkedését, amelyek célja „jogtalanul megfosztani (az uniós) eszközöktől bármelyik tagállamot, adott esetben különösen Magyarországot”.

Morawiecki megjegyezte: azon információk szerint, amelyek Budapestről és Brüsszelből Lengyelországba érkeznek, Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar kormány előkészítette az Európai Bizottsággal kötendő megállapodás tervét, amely - mind mondta - a magyar fél reménye szerint véget vet a brüsszeli testülettel folytatott vitának.

Lengyelországot is büntetik az EU-ban

A lengyel kormányfő egyúttal helyesnek nevezte az uniós jogállamisági mechanizmus kapcsán megfogalmazott lengyel kifogásokat. Johannes Hahn költségvetésért felelős uniós biztos vasárnapi nyilatkozatára hivatkozva Morawiecki úgy értékelte: a biztos szerint nincs összefüggés a jogállamisági mechanizmus és a lengyel helyreállítási terv körüli vita között. Hahn szerinte azt is beismerte, hogy „a Varsó és Brüsszel közötti vita ellenére nincs ok a Lengyelországgal szembeni jogállamisági vita elindítására” - mondta el Morawiecki.

A lengyel kormányfő azon reményének adott hangot, hogy az idei és a jövő év fordulóján Lengyelország megkapja az új uniós költségvetési keretből neki odaítélt eszközöket is.

Tájékoztatás

A cikk „Az új intézményrendszerek kihívásai és az előttünk álló változások az európai integrációban” című projektünk részeként jelent meg az Európai Unió társfinanszírozásával. A kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Bizottság véleményét. Sem a sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó szervezet nem tehető felelőssé értük.