A levendulaföldeket a dél-franciaországi Provance tartomány jellegzetességének szokták tartani, pedig nem kell elutazni Európa nyugati részére ahhoz, hogy gyönyörködhessünk a kék és lila levendula végeláthatatlan mezőiben - írja a Radio Praha. Aki erre kíváncsi, annak elég ellátogatnia Csehországba a Prága és Plzen közti, geológiailag különleges régióban található Barrandien Geoparkba. Itt található a Levendula-völgy.

Nincs egy évtizedes a "hagyomány"

A növényt 2014-ben Helena Neumannová botanikus honosította meg a területen, pontosabban honosította meg újra, ám azóta Európa legnagyobb levendulaföldjét hozta össze. A több ezer éves kelta hagyományokat követve a levendula gyógyerejére építette vállalkozását, amelyet 50 ezer levendulabokor telepítésével indított.

Nyolc év alatt erre az alapra építve a gyógyászati termékek egész skáláját hozta létre. Teák, szirupok kaphatók a helyi vendéglőben és boltban, illetve ezzel egyidejűleg külsőleg, például aromaterápiában használatos készítmények, amelyek mérsékelhetik a depresszió és a szorongás következményeit.

A termesztő elmondása szerint, miközben általában Provance-hoz kötik a levendulát, valójában a szlávok fedezték fel először, és Csehországban sokan értettek hozzá: mi minden rejlik a növényben. A két világháború között és a kommunista rendszer idején azonban a hozzáértők többsége kivándorolt. A levendula már ismert volt a régióban az időszámításunk előtti 10. században.

A cseh levendula különlegessége, hogy organikus, ezért külső és belső egészségvédelemre egyaránt alkalmas.