Oroszország átlagos napi olajtermelése, beleértve a kondenzátumokat is, 1,46 millió tonna volt június első 13 napjában, 68 ezer tonnával több, mint májusban.

A Reuters hírügynökségnek korábban nyilatkozó források arra számítottak, hogy az orosz olajvállalatok, élükön a Rosznyefttyel júniusban újra termelésbe fogják a nyugati szankciók miatt leállított kutakat, mivel a vállalatok a szezonális kereslet élénkülésére és a tartós ázsiai vásárlásokra számítanak. Oroszország a fenyegető nyugati szankciók miatt március óta nagy mennyiségben irányítja át olajexportját ázsiai felvevőpiacokra.

Az Interfax jelentése szerint Oroszország átlagos napi olajexportja június első 13 napja alatt a májusi havi átlaghoz képest 0,5 százalékkal, napi 662 500 tonnára emelkedett. Ezen belül az orosz tengeri olajexport 9,5 százalékkal, napi 470 700 tonnára nőtt, míg a csővezetékeken keresztül történő szállítás 16,5 százalékkal, napi 191 800 tonnára csökkent.

A legtöbb ország, amely csővezetéken kap olajat Oroszországtól, június 1-13. között májushoz képest csökkentette importját, Magyarország azonban 14 százalékkal, napi 19 700 tonnára növelte a vásárlásokat az Interfax forrásai alapján.