Szerbiában egy ugyanilyen autópálya 16 millió euróba kerül kilométerenként, itt 26 millióba. Nem értem ezt a különbséget.

- mondta a kormányfő

Az építkezést az ország erős embere, Milo Dukanovic indította. Ő három évtizede meghatározó alakja a montenegrói politikának, volt miniszterelnök, jelenleg az ország államfője.

QP | Quality Placement

A 140 kilométeres szakaszra 40 hidat és 90 alagutat terveztek, ami jelentősen feltornázta a költségeket, ezen felül a kínai kivitelező túlárazta a beruházást, ami felveti a korrupció gyanúját. A podgoricai vezetés most az Európai Uniótól vár mentőövet, mivel a koronavírus-járvány kiürítette az államkincstárat, Brüsszel azonban úgy tűnik, nem siet a balkáni ország segítségére. Az Európai Befektetései Bank már korábban is jelezte, hogy a projekt nem lesz kifizetődő.

Ha Montenegró nem törleszt, a Kínai állam kezében lévő cég vagy az autópályát sajátíthatja ki, vagy egy hatalmas földdarabot. Legrosszabb esetben pedig 40 kilométer után leáll az építkezés - olvasható a portálon.