A német rendőrség vasárnap reggeli tájékoztatója szerint Ahrweiler járásban 110-re emelkedett a halottak száma. Ezzel már több mint 150-en vesztették életüket országszerte az árvizekben, beleértve a szomszédos Észak-Rajna-Vesztfáliából jelentett 45 áldozatot is. Ahrweilerben további 670-en megsérültek, miután az Ahr folyó egész településeket öntött el. Félő, hogy az áldozatok száma még tovább emelkedik. A környező területek nagy részén még mindig nem működik az áram- és a telefonszolgáltatás.

Merkel kancellár délután várhatóan az Ahrweiler járásban fekvő Schuld települést keresi fel, majd a közeli Adenau településen Malu Dreyerrel, Rajna-vidék-Pfalz miniszterelnökével sajtónyilatkozatot tesz. Frank-Walter Steinmeier német államfő szombaton, Észak-Rajna-Vesztfáliába tett látogatása során az áldozatokkal való szolidaritásra és adományozásra szólította fel az embereket, Olaf Scholz szövetségi pénzügyminiszter újságíróknak pedig azt mondta, "országos erőfeszítésre" lesz szükség a régió talpraállításához.

Scholz a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak adott nyilatkozatában több százmillió euróra becsülte a helyreállításhoz szükséges kezdeti összeget, de a hosszú távú költségek milliárdos nagyságrendűek lehetnek. A kormány szerdán ül össze, hogy áttekintse a terveket. A sürgős pénzügyi segítség a hosszabb távú újjáépítési költségeken felül érkezne, és az első gyorssegélyeket már júliusban meg kell kapniuk az érintetteknek - mondta.

Több száz kilométerre délkeletre, a Felső-Bajorországban fekvő Berchtesgadener Land járásban szükségállapotot hirdettek szombat este az áradások miatt. A körzetben ketten meghaltak, ám egyelőre nem tudni, hogy a halálesetek összefüggésben vannak-e az áradásokkal. A meteorológiai szolgálat azt közölte, hogy vasárnap várhatóan mérséklődnek az esőzések.

A heves esőzések és árvizek ugyancsak súlyos károkat okoztak Belgium és Hollandia egyes részein. Belgiumban szombat estig 27 halálos áldozatot jelentettek, több mint 100 embert pedig még mindig keresnek.