A királynő és férje koruknál fogva kifejezetten veszélyeztetettnek számítanak. A Buckingham-palotában nagy a jövés-menés, a világ minden részéről érkeznek delegációk, így a királynő orvosai inkább a jobb félni mint megijedni elv alapján olyan helyre szállíttatták II. Erzsébetet, ahol minimalizálni lehet érintkezését másokkal.

Windsorban a személyzet létszáma száz fő a buckinghami ötszázzal szemben, amennyiben pedig valóban indokolt lenne az izoláció, a királynőt Sandringhambe viszik, ahol minimális stáb (10-12 ember) dolgozik csak.

QP | Quality Placement

A hírek szerint a 94. születésnapját idén ünneplő II. Erzsébet a június 6-i epsomi derbit is kihagyja majd - írta a portál.

Olaszország: nagyot nőtt a betegek száma

Az utóbbi huszonnégy órában háromszázhatvannyolccal 1809-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság vasárnap esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma majdnem háromezerrel 24 747-re nőtt.

Angelo Borrelli a polgári védelmi hatóság vezetője hangsúlyozta, hogy ez az eddigi legmagasabb napi emelkedés az elhunytak és a fertőzöttek számában is. Az új fertőzöttek száma egy nap alatt elérte a 2853-at.