Oroszország legismertebb rappere, Oxxxymiron jótékonysági koncertet adott Isztambulban azzal a céllal, hogy zenésztársaival a bevételt az ukrajnai menekülteknek ajánlják fel és egyben kifejezzék, hogy tiltakoznak az országuk vezetése által indított háború ellen- adta hírül a Moscow Times. A nézők között vagy 400 orosz is jelen volt, jelentős részük olyan, aki az invázió kezdete után hagyta el hazáját.

Valójában nagyon kedvelem Oxxxymiront - mondta a 31 éves Kosztya, aki barátnőjével vett részt az eseményen, de ha nem szeretnénk akkor is eljöttünk volna a koncertre, mivel úgy gondoljuk, fontos az az üzenet, amit a háborúval szemben álló oroszok nevében küld a világnak. Barátnőjével egyetértésben úgy véli, hogy egy ismert művész üzenete nagy lépés, radikális kiállás az ügy mellett.

Amikor kitört a háború a 37 éves zenész először hátrahőkölt, mint mondta nem tudott másokat szórakoztatni, amikor orosz rakéták hullottak Ukrajnára. Lemondta telt házas koncertjeit Moszkvában és Szentpéterváron, katasztrófának és bűnnek minősítve a háborút. Ezután hirdetett meg egy sor jótékonysági koncertet olyan városokban, amelyekben sok a háború kezdete óta hazáját elhagyó orosz él.

Oxxxymiron úgy véli, hogy több tíz millió orosz elítéli a háborút, aminek a lehető leghangosabban kell hangot adni. Hazájában semmi esélye nem lenne ilyen koncertek rendezésére. Az isztambuli rendezvényt a YouTube-on és a Twitch-en streamelték, amit 40 ezren követtek figyelemmel. Beszámolója szerint több mint 30 ezer dollárt sikerült összegyűjteniük az ukrán menekülteknek.

Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.